Egy gólos vereséget szenvedett ugyan a visszavágón, de összesítésben így is tizenkét gólos gólkülönbséggel jutott az Európa Liga selejtezőjének második körébe a HE-DO B. Braun Gyöngyös.

A visszavágó mérkőzés hasonlóan kezdődött, mint a tegnapi összescsapás. 1-4-es gyöngyösi vezetésnél időt is kért a macedón kapitány. A sorokat gyorsan sikerült rendezni, hiszen 9 perc elteltével kiegyenlítettek a vendégek. A csapatok továbbra is fej-fej mellett haladtak, a farkasok rendre elléptek 2-3 góllal, azonban újra és újra felzárkózott a macedón csapat. A gyöngyösi fiatalok ismét jól szálltak be a mérkőzésbe, Jaros és Gráf góljaival 9-11-re vezettünk a 24. percben. A játékvezetők hét kiállítást kiosztva próbálták fékezni az indulatokat. A csapatok 12-14-es magyar vezetéssel vonulhattak pihenőre.

A második játékrészben Nagy Benedeket Merkovszki Pál váltotta a kapuban, akik fiatal koruk ellenére jól letették névjegyüket a nemzetközi porondon. Továbbra is szorosan tartotta magát a Skopje csapata, 45 perc elteltével 16-17-es állást mutatott az eredményjelző. Az emberhátrányból rosszul jött ki csapatunk, a meccs lefújása előtt 10 perccel 20-20-as állásról új mérkőzés kezdődött. Ekkor Konkoly Csaba magához hívta tanítványait. Sajnos a hibáinkat kihasználva fordított a macedón csapat, négy gólos hátrányba kerültek farkasaink az 55.percben. Az eredményen sikerült kozmetikázni a végére, 25-24-ös vereséggel zárult a mérkőzés. A szomorkodásra semmi ok, hiszen a HE-DO B.Braun Gyöngyös gárdája összesítésben 12 gólos fölénnyel továbbjutott az Európa Liga második selejtező körébe. A szurkolói klub Lubomir Durist választotta a meccs legjobbjának.

Konkoly Csaba: – A tegnapi és mai meccs közötti legnagyobb különbség a Szkopje csapata volt. A második mérkőzésen azt hozták, amire készültünk. Az első napon nagyon koncentráltunk, a második napon beleültünk egy olyan hintába, amibe nem kellett volna. A mai mérkőzés egyik fele nem is a kézilabdáról szólt. Emellett voltak olyan taktikai hibáink, amelyek megbosszulták magukat, a Szkopje pedig van olyan rutinos csapat, hogy ezeket a hibáinkat kihasználta. Sajnáljuk, hogy nem tudtunk nyerni, de mindig ez legyen a legnagyobb problémánk, ha továbbjutunk. Nagyon örülünk, és nagyon köszönjük a háttérben dolgozóknak, hogy ide szerveztég ezt a két mérkőzést, óriási munka van ebben. Mindenkinek gratulálok a klubbnál, mert az első nemzetközi kupafordulónkat sikerrel zártuk.

HE-DO B.Braun Gyöngyös: Nagy, Merkovszki, Tóth, (kapusok) Urbán 2, Halász 4, Jaros 2, Varsandán 2, Ubornyák 2, Hegedűs, Duris 2, Gábori 1, Vilovski, Herceg 1, Gerdán, Gráf 5, Markez 3
Edző: Konkoly Csaba

HC Butel Skopje: Mladenovski 1, Stojanovski 1, Gjeorgievski 1, Bozhinovski, Mitev 1 , Omerahity, Spasovski I. 1, Mojsoski 1 , Spasovski II., Miloshevski 1, Pecenkovski 1 , Daskaloski, Blazhevski 1, Vasilevski 4 , Majity 8 , Sulyma 4
Edző. Grcevski Kristijan

Játékvezetők: Lukas Frieser, Michael Haramul