Ötgólos győzelem a megyei rangadón
| Kategória: Híreink

Nehezen indult az első megyei rangadó a HE-DO B. Braun Gyöngyös számára. Farkasaink a hazai találkozó első félidejének legnagyobb részében hátrányban játszottak, ám a szünetre sikerült magukhoz ragadniuk a vezetést, amit a második játékrészben már nem engedtek ki a kezükből, és végül ötgólos győzelemmel tartották otthon a két pontot.

Minden szezonban különlegesnek számító szomszédvári rangadó következett a gyöngyösi farkasok listáján. Már a találkozó kezdetén látszott a mérkőzés hevessége, ugyanis közel öt perc elteltével a vendégek már második kiállításukat is begyűjtötték. Kicsit beragadtunk a kezdésnél, 0-3-ra az egriek vették magukhoz a vezetést. Az első gólunkra majdnem négy percet kellett várni, ekkor Uros Vilovski törte meg a csöndet, majd Tomic is eredményes volt saját kapujának előteréből. A védekezésünk azonban nem igazán akart összeállni, pedig Aleksandar Tomic stabil támaszt nyújtott hátulról. Először a 25. percben sikerült egyenlítenünk Varsandán Milán góljával, amellyel sikerült áttörni a gátakat, így a félidei pihenőre 15-14-es vezetéssel vonulhattunk.

A farkasok lendülete a szünet után sem csökkent, a 38. percben Hamidovic góljával a mérkőzésen először háromgólos előnynek örvendhettünk. A vendégek próbálkoztak hét a hat elleni játékkal, de a hibáikat mind megbosszultuk, öt alkalommal szereztünk üres kapus gólt. Egyszer még sikerült közelebb férkőznie 20-18-ra a megyeszékelyi együttesnek, de a folytatásban egyre nagyobb és nagyobb lett a különbség a felek között. A végjátékra már csak a győzelmünk mértéke maradt kérdéses. Végül 33-28-ra diadalmaskodtunk a szomszédvári rangadón.

A találkozó visszanézhető YouTube-csatornánkon.

K&H férfi kézilabda liga, 10. forduló
HE-DO B. Braun Gyöngyös – SBS Eger 33-28 (15-14)
Gyöngyös, 950 néző
V.: Rontó Ádám, Szani Péter Gábor

HE-DO B.Braun Gyöngyös: Nagy, Tomic 1, Merkovszki, (kapusok) Vasic 4, Nkousa, Ubornyák 1, Varsandán 2, Gábori 5, Duris 3, Vilovski 4, Rosta, Gerdán, Papp, Hamidovic 6, Gráf, Markez 7. Edző: Konkoly Csaba.

SBS Eger: Balogh, Halász (kapusok), Holdosi 2, Kiss, Machac 6, Tóvizi 1, Kovács 2, Lezák 4, Szepesi, Tóth 4, Lakosy, Pulay 3, Száva 2, Bettembuk, Szuharev 2, Bernatonis 2. Edző: Tóth Edmond.

Hétméteresek: 2/5, ill. 7/9
Kiállítások: 8, ill. 10 perc

Értékelések:

Képgaléria: