A második félidő elején öt góllal is vezetett a HE-DO B. Braun Gyöngyös a PLER-Budapest vendégeként, azonban ez sem volt elég a győzelemhez: farkasaink hiába küzdöttek az utolsó másodpercig, a házigazdák felzárkózás után a hajrában magukhoz ragadták a vezetést, és végül 30-29-es győzelmet arattak a K&H Liga 6. fordulójában.

Fotó: PLER-Budapest

Azonos mutatókkal álló csapatok rangadóját hozta a 6. forduló a K&H ligában, az egyaránt hárompontos PLER és HE-DO B. Braun Gyöngyös feszült egymásnak Budapesten, ahol a házigazdák az első hazai, míg farkasink az első idegenbeli győzelmükért hajtottak. Ennek megfelelő iramban és hangulatban indult a találkozó, amelynek első találatát a vendéglátók büntetőből szerezték, és az első öt percben még három hétméterest lőhettek. A mieink oldalán két akciógól szerepelt, így alakult ötpercnyi játék után a 4-2-es hazai vezetés, ahonnan a 9. perc elejére sikerült egyenlítenünk (4-4). Megfordítanunk csak a 11. percben, 5-6-nál sikerült az állást, előnyünket azonban egészen három gólig sikerült növelnünk (5-8). A fővárosiak nem hagyták magukat, folyamatosan tapadtak a mieinkre, és rendre feljöttek egy gólra. Második büntetőnket értékesítve szereztük meg a 10. találatunkat a 19. percben, majd 9-11-nél a hazaiak időt kértek. A taktikai szünet után két gólt is szereztünk, amivel 9-13-ra léptünk meg, a 25. és a 30. perc között azonban csak egyet lőttünk, igaz, az ellenfelünk sem talált a kapuba, így az addigi legnagyobb, négygólos vezetéssel vonulhattunk pihenőre (11-15).

Fotó: PLER-Budapest

Fordulás után góllal indítottunk, így már öt találat volt az előnyünk, a házigazdák azonban gyorsan felzárkóztak mínusz háromra (13-16), és bár többször visszaállítottuk a négygólos különbséget, a rohanó tempójú mérkőzés 35. percének végén is három volt közte: 15-18. A vendéglátók kettőre zárkóztak, mi pedig hétméterest hibáztunk, de Tomic védésének köszönhetően egy gólra nem tudott feljönni a PLER, Potisk pedig visszaállította a háromgólos vezetést (16-19). Amit ekkor még megúsztunk, a 42. percben már nem sikerült: a fővárosiak egyetlen találatra jöttek fel (19-20), de jó védekezéssel megakadályoztuk az egyenlítést, Bíró Balázs pedig a mérkőzésen másodszor magához hívta játékosait. Büntetőből voltunk eredményesek, amire gyorsan jött a hazai válasz, de szerencsére Gyallai is eredményes tudott lenni, sőt egy kétperces büntetést is kiharcolt a félidő derekán (20-22). Felváltva potyogtak a gólok, tíz perccel a mérkőzés vége előtt 24-25 volt az állás, amikor újabb büntetőnk maradt ki, a kínálkozó lehetőséggel pedig élni tudtak a házigazdák, akik kiegyenlítettek. A vezetést ekkor még nem tudták magukhoz ragadni, bő hat perccel a vége előtt Gyallai harmadik találatával ismét mi vezettünk (25-26). Egy perccel később, 27-27-nél a harmadik hetesünket hibáztuk el, most pedig már nem tudtuk megakadályozni, hogy a hazaiak átvegyék a vezetést: 28-27 volt az állás három és fél perccel a vége előtt. Sikerült egyenlítenünk, és az utolsó percre 29-29-es döntetlennél fordultak a csapatok. Bő fél perccel a vége előtt a hazaiak időt kértek, majd a 12 gólig jutó Ocvirk egy talpról elengedett lövéssel bevette Tomic kapuját. Kilenc másodpercünk maradt egyenlíteni, Bíró Balázs időt kért, majd hét a hat ellen támadtunk, de így sem sikerült megmentenünk a pontot, a PLER 30-29-es győzelmével első hazai sikerét szerezte a bajnokságban.

K&H férfi kézilabda liga, 6. forduló
PLER-Budapest – HE-DO B. Braun Gyöngyös 30-29 (11-15)
Budapest, 900 néző
V.: Horváth Péter, Marton Balázs

Pestszentlőrinc: Kránitz, Zaponsek (kapusok), Kemény 1, Dénes, Fekete, Várszegi 2, Groff 1, Sztraka, Ocvirk 12 (5), Perisic, Kavin, Holdosi, Sunajko S. 5, Sunajko F. 1, Pordán 2, Szkokán 2. Edző: Lepsényi Sándor, Tamás Ádám.

Gyöngyös: Tomic, Usik, Gyánti (kapusok), Ubornyák 2, Potisk 7, Hegedüs 3, Lakosy 1, Bodor 6, Nagy, Edwards 3 (3), Schäffer, Gyallai 3, Gráf 1 (1), Jóga 2, Markez 1. Edző: Bíró Balázs.

Kiállítások: 14-14 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. 7/4.

Bíró Balázs: – Szégyellem magam emiatt a mérkőzés miatt. Újfent az következett be, hogy az első félidő jobb játéka után a második félidőben elvesztettük a fonalat, magunkra engedtük az ellenfelet, visszaesett mind a védekezésünk, mind a támadásunk minősége, és a mentális fölénybe került hazaiak a végén felülkeredtek. Nagyon fontos két pontot vesztegettünk el.

Képgaléria: