Nem jutottunk tovább a Magyar Kupában
| Kategória: HíreinkKupa

Alulmaradt a Mezőkövesddel szemben, így nem jutott a Magyar Kupa legjobb nyolc együttese közé a sérülés miatt a hétközi mérkőzésen több meghatározó játékosát is nélkülözni kénytelen HE-DO B. Braun Gyöngyös csapata.

Győzelmi kényszerrel lépett pályára a Magyar Kupa IV. fordulójában a HE-DO B. Braun Gyöngyös csapata, amely az egy mérkőzéses párharcból csak győzelem után kerülhetett volna a sorozat legjobb nyolc együttese közé. A mieink kettős céllal léptek pályára a lelkes hazai közönség előtt: a továbbjutás kiharcolása mellett Konkoly Csaba arra is felhasználta a mérkőzést, hogy játéklehetőséget adjon azoknak, akik egyébként ritkábban jutnak szerephez. Ebben kényszer is vezette a vezetőedzőt, hiszen Mitar Markez, Mirko Herceg, Uros Vilovszki és Németh Tamás is sérüléssel bajlódott, így kényszerpihenőt kaptak a szerdai mérkőzésen. Papp Bencére, Újvári Lászlóra és Hegedűs Márkra így jóval nagyobb teher hárult a találkozón.

A mérkőzés első gólját Tóth Mihály védése után Hegedűs Márk szerezte, ezzel egygólos vezetéshez juttatva farkasainkat. A 7. percben, Újvári második találatával sikerült kétgólosra növelni a különbséget, majd a 11. percben Hegedűs harmadik góljával négygólos vezetésre tettünk szert (8-4), ami időkérésre késztette a vendégeket. A taktikai szünet után a matyók bő egy perc alatt jöttek fel mínusz egyre, az egyenlítési kísérletüket azonban Tóth Mihály meghiúsította. A 14. percben a kövesdiek 99-esét, Dávid Mátét piros lappal állították ki a játékvezetők, az emberelőnyt pedig Papp Bence váltotta gólra, újra kétgólos előnyhöz juttatva a mieinket (9-7). Papp Bence lépett elő gólfelelőssé, zsinórban lőtt hármat, de nem tudtunk elszakadni ellenfelünktől, ráadásul a 20. percben emberhátrányba is kerültünk. A létszámfölényben játszó kövesdiek előbb egyenlítettek, majd a 23. percben a vezetést is átvették az időközben a hazai kapuba beálló Gödör Bencének lőtt góllal, így Konkoly Csaba élt első időkérési lehetőségével. Papp Bence révén egyenlítettünk, majd Újvári góljával öt perccel a félidő vége előtt visszavettük a vezetést (13-12). Emberelőnyben játszhattuk le a játékrész utolsó két percét, de így sem sikerült előnnyel vonulnunk a szünetre, félidőben 15-15 volt az állás.

Az irányítóként pályára lépő Sipeki Levente góljával indult a második játékrész, ezt azonban négy mezőkövesdi találat követte, öt percig – amiből kettőt emberhátrányban töltöttünk – gólképtelenek voltunk, így a vendégek háromgólos előnyre tettek szert (16-19). Sipeki, majd Hegedűs is faragott egyet a hátrányunkból, de nem sikerült fordítanunk, a 40. percben, 18-20-as állásnál kért időt Konkoly Csaba. Sipekit állították ki két percre a játékvezetők, a kövesdi kapuba beálló Mojsilov pedig ziccert hárított, pedig Gábori szépen szerzett labdát, és robogott vele végig a pályán. Buzogány Barna állt be a kapuba, de a különbségen nem sikerült faragnunk, a 45. percben is két góllal mentek a vendégek (19-21). Lett volna lehetőségünk a felzárkózásra, de Mojsilov mintha megbabonázta volna a játékosainkat, ráadásul a kapufa is a segítségére szegődött, ráadásul egy büntetőt is elhibáztunk. Mindennek a tetejébe a 48. percben emberhátrányba kerültünk, a vendégek pedig ismét háromgólos vezetést dolgoztak ki, majd az addigi legnagyobb különbséggel, öt góllal is vezettek (19-24). Varsandán törte meg a hatperces gyöngyösi gólcsendet, majd két percre emberelőnybe kerültünk. Duris hozta fel mínusz háromra a mieinket, majd Újvári góljával zárkóztunk kettőre (22-24), amikor már csak hat perc volt hátra a találkozóból. Háromgólos vendégvezetésnél, egy újabb elhibázott hetessel indult az utolsó öt perc, ám Ubornyák már magabiztosan vágta be a büntetőt három és fél perccel a vége előtt, ám még így is két gól volt a mezőkövesdiek előnye (24-26).

Férfi Kézilabda Magyar Kupa, IV. forduló
HE-DO B. Braun Gyöngyös – Mezőkövesdi KC 26-28 (15-15)
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnok, 400 néző
V.: Altmár, Horváth

GYÖNGYÖS: Tóth M., Gödör, Buzogány (kapusok) – Papp B. 5, Urbán, Sipeki 3, Varsandán 4, Ubornyák 1 (1), Hegedűs 6, Gábori, Duris 3, Gerdán, Gráf, Újvári 4.
Edző: Konkoly Csaba.

MEZŐKÖVESD: Mojsilov, Pásztor (kapusok) – Jancsó 5 (1), Kovács B. 3, Varjú 3 (1), Szöllősi 1, Radnic 1, Halilbegovic 3, Horváth 2, Stankovic 2, Martins 3, Menyhárt 5, Dávid.
Edző: Buday Dániel.

Kiállítások: 8, ill. 6 perc.
Hétméteresek: 3/1, ill. 2/2.

Értékelések: