A tehetséges, 18 éves irányító a PLER Budapest csapatától igazol a B. Braun Gyöngyöshöz, ahol fiatal kora ellenére nagy feladatok várnak rá – írja a gyöngyösi klub hivatalos oldala. A játékos eddig a junior bajnokságban, az NB I/B-ben és a felnőtt csapatban is szerepelt egyszerre, és mindhárom bajnokságban megállta a helyét.
A B. Braun Gyöngyös vezetőedzője, Gulyás István többször személyesen tekintette meg, hogyan teljesít Bence, így a játékos kifejezetten az ő kérésére kerül a csapathoz.
– Nagyon tehetségesnek tartom, már most NB I-es szintű játékos, persze még sokat kell dolgoznia. Mindhárom belső poszton bevethető, így nagy erősítést jelent a csapatnak – monda a vezetőedző.
Véleményét osztja Kotormán Attila szakosztály-igazgató is, aki büszke arra, hogy hosszú tárgyalási folyamat végén sikerült leigazolni Bencét, a korosztály egyik legtehetségesebb játékosát.
– Bízom benne, hogy ez jelzi, milyen építkezés zajlik Gyöngyösön, és kívülről is látható a komoly, tervszerű munka – mondta Kotormán Attila.
Nagy Bence átigazolásának egyik oka is ez volt.
– Döntésemben nagy szerepet játszottak a klub világos tervei, stratégiája, illetve hogy végig éreztem, fontos feladatokat szánnak nekem is. A szerződés aláírásával hosszú, és nem fájdalommentes időszak zárult le, nehéz döntést hoztam. Sokan féltenek az új kihívásoktól, de én bízom magamban: az értem aggódóknak, és magamnak is bizonyítani szeretném, hogy megállom a helyem a Gyöngyös felnőtt csapatában is.
Nagy Bence a B. Braun Gyöngyös idei harmadik igazolása, Bakos György és Marczinkó Máté ugyancsak a PLER Budapest gárdájától érkezik Gyöngyösre. Az ötödik helyért versenyben lévő csapatnál elsősorban a belső posztokat szeretnék megerősíteni jövőre, miközben a folyamatosság biztosítása érdekében a jelenlegi keret gerincét is együtt kívánják tartani. A klub ezért három élő szerződéssel rendelkező játékosa – Iváncsik Ádám, Szalafai Gábor és Debreczeni Dávid – mellett továbbra is számít Hudák Henrikre, Sándor Ákosra, Tamási Zsoltra, Koller Tamásra, Varsandán Milánra és Frey Tamásra is – ők mindannyian meghosszabbították szerződésüket a B. Braun Gyöngyössel.