Magabiztos győzelem
| Kategória: Híreink

Visszavágott a Dabasnak az idegenben elszenvedett vereségért a gyöngyös farkasfalka. Csapatunk a hazai mérkőzésen tíz góllal is vezetett, végül hatgólos, magabiztos győzelmet aratott.

Csapatunk számára befejeződtek a Liga-Kupa küzdelmei, így játékosaink most már minden erejükkel csak a bajnokság feladataira koncentrálnak. A következő kihívást a Dabas együttese jelentette, akik ellen a cél egyértelműen a győzelem volt, visszavágva ezzel a legutóbb idegenben elszenvedett fájó vereségért. A mérkőzést részünkről Mitar Markez rögtön egy szépségdíjas cunderrel nyitotta. A játékvezetők csírájában igyekeztek elfojtani a súlyosabb szabálytalanságokat, így csupán nyolc perc alatt már mindkét oldalon jegyezhettünk kiállításokat. A 10. percben 5-2-re vezettünk, amelyből aztán visszajöttek egy gólra a vendégek. Negyedóra játék után 8-5-re nálunk volt az előny, amely aztán négy gólra nőtt. Ekkor a vendégek vezetőedzője kikérte első idejét. A farkasok lendületét azonban semmi sem törte meg, öt perccel az első játékrész vége előtt továbbra is tartották előnyüket, és 12-8-ra vezettek. A csapatok 15-11-es állással vonultak félidei pihenőjükre.

A második harminc perc első periódusa mindkét oldalon a védekezésről szólt, tíz perc elteltével csupán három találat született összesen, amelyekkel 17-12-re változott az eredmény. A következő percekben gyöngyösi roham következett, a Németh-Gábori páros kínaijával és ugyancsak Gábori egészpályás góljával a 45. percben 21-13-ra nőtt a különbség. Merkovszki Pál ismét jól szállt be a mérkőzésbe, két hétméterest is hárított. A találkozó utolsó tíz percének tíz gólos előnnyel, azonban Gábori Máté nélkül vágtunk neki, akinek egy piroslappal véget vettetek játékperceinek. A végjátékban kissé megtorpant támadásaink hatékonysága, és hat gólra zárkózott a vendég együttes. A győzelmünket illetően viszont nem volt kérdőjel, végig magabiztos vezetéssel, 28-22-re diadalmaskodtunk a Dabas ellen.

A zárt kapuk mögött rendezett mérkőzést YouTube-csatornánkon élőben közvetítettük.

K&H férfi kézilabda liga, 20. forduló
HE-DO B. Braun Gyöngyös – Dabasi KC VSE 28-22 (15-11)

Gyöngyös: Merkovszki, Tóth, (kapusok) Urbán, Németh 2, Halász 2, Papp 1, Ubornyák 2, Hegedüs 4, Gábori 1, Duris 3, Vilovski 2, Gerdán, Herceg 5, Gyallai, Gráf 1, Markez 5. Edző: Konkoly Csaba.

Dabas: Holló, Podoba, (kapusok) Győrvári, Garajszki, Váczi 3, Antal, Fekete 2, Tóth 7, Kurucz 4, Laurinyecz, Szöllősi 1, Horváth 1, Török 2, Koller, Hajdú, Kende 2. Edző: Tomori Győző

Játékvezetők: Sándor László, Szikszay Csaba
Hétméteresek: 1/2, ill. 3/5
Kiállítások: 8, ill. 6 perc

Értékelések:

Képgaléria: