Magabiztosan győztük le a Balatonfüredet
| Kategória: Híreink

Végig vezetve aratott magabiztos győzelmet a Balatonfüred felett a gyöngyösi farkasfalka, amely a két pontnak köszönhetően elfoglalta a bajnoki tabella harmadik pozícióját.

A HE-DO B. Braun Gyöngyös szerdán még Tatabányán játszott kiélezett mérkőzést, vasárnap pedig már egy újabb kemény erőpróba várt a fiúkra a Balatonfüred ellen. Farkasainkon azonban nem volt jele a fáradtságnak: a jó védekezésnek köszönhetően hat perc elteltével 4-1-es előnynek örvendhettek. Nem véletlen, hogy György László már az összecsapás elején magához hívta tanítványait. Nagy Benedek bravúros védéseinek és Markez négy góljának köszönhetően negyed óra elteltével 8-4-re vezetett a csapat. A félidő második részében is uralták a mérkőzést Hegedűs Márkék, így négygólos vezetéssel, azonban kettős emberhátrányban vonulhattak az öltözőbe.

Nagy Beni a második játékrészben is tartotta remek formáját, Varsandán értékesítette a hétméteres büntetéseket, amelyeknek köszönhetően a 40.percben 18-14-es állásnál a vendégek vezetőedzője kikérte második idejét is. A 49. percben újra kettős emberhátrányba került a hazai csapat, viszont a frissen beállt Merkovszki védéseinek eredményeként nem tudott felzárkózni a balatonfüredi alakulat. A mérkőzés lefújása előtt öt perccel 27-22-re vezettek Durisék. Nem bízta a véletlenre a győzelmet a farkasfalka, a találkozót végig vezetve, megérdemelten 28-24-es győzelmet arattak.

K&H férfi kézilabda liga, 3. forduló
HE-DO B. Braun Gyöngyös – Balatonfüredi KSE 28-24 (14-10)
Gyöngyös, 500 néző

Gyöngyös: Nagy, Merkovszki (kapusok), Urbán, Halász 2, Jaros, Varsandán 8, Ubornyák 4, Hegedűs, Gábori 3, Duris 3, Vilovski 1, Rosta, Gerdán, Herceg 2, Gráf, Markez 5. Edző: Konkoly Csaba.

Balatonfüred: Bősz, Andó (kapusok), Kemény 4, Kőhegyi, Varga 1, Bóka 2, Szöllősi 4, Horváth, Dénes, Rodriguez 2, Ág 1, Malinovic 7, Szűcs 1, Brandt, Draskovics 2, Határ. Edző: György László.

Játékvezetők: Medve Róbert Pál, Südi Péter
Hétméteresek: 4/4 ill. 4/1
Kiállítások: 12 ill. 8 perc

Értékelések:
György László: – A mérkőzés teljes egészét nézve maximálisan megérdemelte a Gyöngyös, hogy itthon tartotta a két pontot. Utólag azt kell mondanom, hogy az első 10-15 percben szinte el is dőlt a mérkőzés. Tartották az előnyüket, ha fel is tudtunk zárkózni, akkor belehibáztunk a ziccereinkbe, hétméterest hagytunk ki. Ahhoz, hogy egy ilyen rangadón partiban legyünk, ezt nem engedhetjük meg magunknak. Dicséretes, ahogy a fiatalok beszálltak a mérkőzésbe.

Konkoly Csaba: – Nagy visszavágási vágy fűtött minket. Úgy alakult az egész mérkőzés, ahogyan szerettük volna, volt kapus teljesítmény, védekezés, tempó, taktikai fegyelem. Ezen a szinten egy-egy apró hiba megpecsételi a mérkőzés sorsát, amelyből most mi jöttünk ki jobban. Büszke vagyok a csapatomra, mert nagyon fegyelmezetten, nagy akarattal játszottunk.