Magabiztos siker Vácott
| Kategória: Híreink

Egy pillanatig sem volt kétséges farkasaink győzelme a sereghajtó Váci KSE otthonában. Csapatunk már az első félidőben tíz góllal vezetett, végül háromgólos győzelmet aratott egy olyan mérkőzésen, amelyen minden játékosunk lehetőséget kapott. Bár a végén sok hibával játszottunk, a legfontosabb a két pont, amivel visszakapaszkodtunk a bajnoki tabella dobogójára.

Kiváló hangulatban kezdődött a találkozó, amiről leginkább a vendégszurkolók gondoskodtak, egy autóbusznyi gyöngyösi kísérte el farkasainkat Vácra, ahol a magabiztos győzelem céljával léptek pályára a mieink. Hudák Henrik kapusedző ezúttal Gödör Bencének és Buzogány Barnának szavazott bizalmat, előbbi kezdett a kapuban. Nem is rosszul, rögtön az első percben feljegyezhettünk egy védést a neve mellé. A találkozó első góljára ennél is kevesebbet kellett várni, Varsandán egy megszerzett labdával a 19. másodpercben szerezte meg a vezetést a mieinknek (0-1). Mindkét csapat gyors kézilabdát játszott a mérkőzés elején, aminek köszönhetően gazdag volt a góltermés, a 6. perc elején Markez találata után 4-5-ös állást mutatott az eredményjelző. A 7. perc derekán Duris növelte kettőre az előnyünket, majd Vilovszki rakta közé a harmadikat (5-8). Jól védekeztünk, aminek köszönhetően többször sikerült elhalásznunk a labdát a váciak elől, és a 8. perc végére négygólos előnyt tudtunk kidolgozni (5-9). Tízpercnyi játék után 6-10 volt az állás, Skaliczki László pedig magához hívta tanítványait. Az időkérés után Gödör Bence pillanatai következtek, fiatal kapusunk egymás után mutatta be a védéseket, aminek köszönhetően tovább tudtuk növelni a különbséget, és a 14. perc elején 6-13-as állást mutatott az eredményjelző. A gólzsákot Herceg nyitotta ki, aki az első negyedóra végén már öt találatnál járt. A 18. percben már kilenc góllal vezettünk, így különböző variációkat is alkalmunk nyílt kipróbálni. Egyszerre támadtunk Vilovszkival és Gerdánnal, és a fiatalok, Papp Bence és Újvári László is szerephez jutottak. A 24. percre hét gólra csökkent az előnyünk, ekkor azonban két percet emberelőnyben játszhattunk, és a 28. perc végére tízgólos különbséget alakítottunk ki (11-21). Újabb kétperces büntetést kaptak a hazaiak, majd fél perccel a félidő vége előtt Ubornyákot is kiállították a játékvezetők. Végül nyolcgólos előnnyel vonulhattunk a szünetre (13-21).

A második játékrész első másodpercei a kapusoké voltak, a Gödör Bencét váltó Buzogány Barna és Kovács János is bemutatott egy-egy védést, majd Újvári kezdte meg a gyöngyösi gólok gyártását. A félidő első öt percében más nem követte a példáját, annak ellenére sem, hogy két percig emberelőnyben játszhattunk, így a házigazdák hat gólra zárkózhattak (16-22). Papp Bence végül megtörte a rövid gyöngyösi gólcsendet, de a folytatásban – amelyből Papp és Gerdán kiállítása miatt négy percet emberhátrányban kényszerültünk játszani – sem tudtuk abban az ütemben szállítani a gólokat, mint az első félidőben, és a 40. percre öt gólra csökkent az előnyünk (20-25). A 45. percben Hegedűs gólja után újra hét volt közte (22-29), amikor a házigazdák időt kértek – másodszor a mérkőzésen. Ezt a különbséget őriztük a 49. percben is, amikor Buzogány Barna védése után Hegedűs gyors egymásutánban ötödik gólját szerezte, ez pedig már a 32. találatunk volt a mérkőzésen. Barna remekül hatástalanította a váci lövéseket, támadásban pedig jól játszottuk meg a biztos kezű Hegedűst, aki kilencgólosra hizlalta a vendégelőnyt az 54. percben. A vezetésünk gyorsan olvadt, a vendéglátók a támadásban elkövetett hibáinkat kihasználva az utolsó percre 32-35-re zárkóztak, amikor Konkoly Csaba még időt kért 15 másodperccel a vége előtt. Újabb gól már nem esett, ez maradt a vége. Kár az utolsó percekért, de ami a legfontosabb, hogy megvan az újabb két pont, és ezzel visszakapaszkodtunk a dobogóra.

K&H férfi kézilabda liga, 11. forduló
Váci KSE – HE-DO B. Braun Gyöngyös 32-35 (13-21)
Vác, 300 néző
V.: Földesi Csaba, Halász András

VÁC: Majer, Kovács J. (kapusok) – Rozner, Kocsi 2, Matsuura 6, Miklián 1, Nagy N. 5, Rojkovics, Fórizs 1, Holpert 3, Kállai 3, Gáspár, Rédai 3, Bognár 4, Antal 4, Nyári. Edző: Skaliczki László.

GYÖNGYÖS: Buzogány, Gödör (kapusok) – Papp 1, Urbán 4, Sipeki, Varsandán 4, Ubornyák 1 (1), Hegedűs 8, Gábori 1, Duris 2, Vilovszki 2, Gerdán, Herceg 5, Gráf, Markez 2, Újvári 5. Edző: Konkoly Csaba.

Kiállítások: 8, ill. 6 perc.
Hétméteresek: -/-, ill. 1/1.

Értékelések:

Konkoly Csaba: – Mintaszerűen kezdtük a mérkőzést, azzal a hőfokkal és azzal a koncentrációval, amivel idegenben esélyesként pályára kell lépni. A második félidőben igyekeztem azoknak is lehetőséget adni, akik eddig kevesebbet játszottak. A csapategység ma is jól működött, és a csapatnak azok is a tagjai, akik most talán egy kicsivel több hibával játszottak. A 32 gól sokat elmond a visszarendeződésünk fegyelmezetlenségéről, és az utolsó 5-6 percben elkövetett technikai hibáinkról.

Újvári László: – Ezek a meccsek nagyon jó lehetőséget adnak a beilleszkedésre, a gyakorlásra. Örülök neki, hogy jól ment a gólszerzés, de Rengeteg technikai hibát IS ejtettünk a meccs végén, amit ki kell javítanunk. Köszönjük szurkolóinknak, hogy elkísértek bennünket.

Skaliczki László: – Nagy iramban kezdtük a mérkőzést, ami miatt sok technikai hibát vétettünk az első félidőben, és sok helyzetünk maradt ki. A beálló játék elleni védekezésünk sajnos még mindig nem működik, és nagyon sok gólt kapunk mérkőzésről mérkőzésre. Örülök, hogy fiatal csapatunk ezen a sebességen tudott játszani.

Nagy Norbert: – Az első félidőben nagyobb iramot ment ellenfelünk, mint mi, technikai hibáink miatt könnyű gólokat lőttek. A második félidőben sikerült felvenni a sebességüket, tudtunk könnyű gólokat szerezni, a védekezésünk is javult, bár a beálló körüli terület nem tudjuk jól védeni, ezen kell javítanunk.