Ligakupa: idén is ott vagyunk a döntőben
| Kategória: Híreink

Kettős győzelemmel jutott a Ligakupa döntőjébe a HE-DO B. Braun Gyöngyös csapata, miután az idegenben aratott négygólos győzelmet követően két góllal megnyerte az elődöntő nagy csatát hozó hazai visszavágóját a Fejér-B.Á.L. Veszprém ellen.

Négygólos előnnyel várta a Ligakupa elődöntőjének visszavágóját a HE-DO B. Braun Gyöngyös, miután 30-26-os győzelmet aratott a veszprémi első mérkőzésen. A párharc nem volt lefutott, farkasaink keményen készültek a találkozóra, ám a munkát továbbra is sérülések hátráltatták. A mérkőzés rendkívül szorosan indult, az első találatot a vendégek szerezték, és egészen az első negyedóra végéig a veszprémiek voltak lépéselőnyben, amikor 10-9-re átvettük a vezetést. Sok hibával játszottunk, így a vendégek ismét magukhoz ragadták a kezdeményezést, és legközelebb tíz perccel később volt nálunk az előny (14-13). A játékrész végéig nem tudtunk nagyobb vezetést kidolgozni, a veszprémi fiatalok pedig keményen tapadtak a mieinkre, így 16-16-os döntetlennél jött a szünet.

A második félidő első öt percében sikerült kétgólos előnyhöz jutnunk (19-17), a 40. percben azonban ismét egyenlő volt az állás (21-21), sőt a remekül védő Miklós révén a vendégcsapat újra előnyhöz jutott, amit kétgólosra tudott növelni az utolsó negyedóra kezdetére. Ez összesítésben már csak kétgólos előnyt jelentett farkasainknak, akik keményen küzdöttek, és a 49. perc végére kiegyenlítettek (26-26). Ekkor a harmadik piros lapját begyűjtő Gerdánnak el kellett hagynia a pályát, a veszprémiek pedig ismét előnybe kerültek. Schäffer vezérletével azonban megráztunk magunkat, és egy 4-0-ás sorozattal elléptünk ellenfelünktől (31-27). A hajrában Gyánti néhány fontos védésének is köszönhetően sikerült őriznünk a vezetést, és két gólt a végső dudaszóig megtartottunk az előnyünkből, így 34-32-es győzelmünknek köszönhetően kettős sikerrel jutottunk a Ligakupa döntőjébe, amelynek másik résztvevőjére pénteken derül majd fény.

Férfi kézilabda Ligakupa, elődöntő, 2. mérkőzés
HE-DO B. Braun Gyöngyös – Fejér-B.Á.L. Veszprém 34-32 (16-16)
Gyöngyös, 600 néző
V.: Hajdu Tamás, Halász András

Gyöngyös: Gyánti (kapus), Nkousa 1, Halász 4, Jaros 3, Mátyás, Varsandán 2, Hegedüs 5, Gábori 2, Lakosy 6 (3), Gulyás 1, Schmid 3, Gerdán, Schäffer 5, Gráf, Jóga, Menyhárt. Edző: Bíró Balázs.

Veszprém: Miklós, Balogh (kapusok), Csizmadia 2, Szmetán, Hári 7, Preszter 3, Éles 7, Stranigg 5, Szucsik, Molnár 2, Rubos Bugyáki, Vetési 5 (1), Szatmári, Ihász. Edző: Éles József.

Kiállítások: 8, ill. 8 perc.
Hétméteresek: 3/3, ill. 3/1.

Továbbjutott: HE-DO B. Braun Gyöngyös 64-58-as összesítéssel.

Értékelések:

Képgaléria: