Liga Kupa: hibátlanul a négy között
| Kategória: HíreinkKupa

Kettős győzelemmel jutott a Liga Kupa legjobb négy együttese közé a HE-DO B. Braun Gyöngyös. A negyeddöntő visszavágójára az SBS-Eger az ificsapattal állt ki, a vége húszgólosnál is nagyobb arányú hazai győzelem lett. Farkasaink címvédőként százszázalékosak a sorozatban, a Komló és a Cegléd után harmadikként csatlakoztak az elődöntős mezőnyhöz.

Ötgólos előnnyel várta a Liga Kupa negyeddöntős párharcának visszavágóját a HE-DO B. Braun Gyöngyös csapata, amely az Egerben aratott győzelem után hazai pályán is győzelemre és továbbjutásra készült. Farkasaink ezúttal a megyeszékhelyi egyesület ificsapatával kerültek szembe, az egriek ugyanis az előttük álló fontos bajnoki feladatok miatt nem kívántak kockázatot vállalni az elsőosztályú együttes szerepeltetésével.

A találkozót a vendégek kezdték, nekünk pedig szabálytalan csere miatt rögtön az első percben emberhátrányban kellett játszanunk. Nehezen vettük fel a tempót, az első öt percben mindössze két gólt szereztünk, és csak a 8. percben, Németh Tamás indításgóljával sikerült kétgólos vezetéshez jutnunk (4-2). Onnantól azonban folyamatosan növeltük az előnyünket, a 11. percre több gyors indításgóllal 7-2-es vezetéshez jutottunk. A vendégek időt kértek, azonban így sem sikerült megtörniük a mieink lendületét, a 13. percben már 10-2 volt az állás. Az egri ifisták közel 12 perces gólcsendjüket törték meg a 17. percben, ám Gráf Martin a 21. percben tízgólos különbséget állított be (14-4). Az ifista Varga Kristóf is betalált, góljával tizenegyre nőtt a különbség a csapatok között (18-7), és ez maradt meg a szünetre is: 19-8.

Gráf Martin találatával indult a második játékrész, majd Varga Kristóf és Jaros Olivér is betalált, a 36. percben pedig Varsandán gólja után már 14 gól volt az előnyünk (23-9). A 41. percben emberhátrányba kerültünk, és büntetőt is ítéltek ellenünk a játékvezetők, ám Tóth Mihály magabiztosan hárított, Gráf Martin újabb góljával pedig már 28-10 volt az állás. Varsandán Milán a 44. percben szerezte a 30. gyöngyösi találatot, majd Hegedűs az 50. percben 20 gólra növelte a különbséget (36-16). A találkozó sok izgalmat nem tartogatott, 22 gólos győzelmet arattunk a derekasan küzdő egri ifisták ellen, így a Komló és a Cegléd után mi is ott vagyunk a legjobb négy csapat között, és őrizzük hibátlan mérlegüket a sorozatban.

Férfi kézilabda Liga Kupa, negyeddöntő, 2. mérkőzés
HE-DO B. Braun Gyöngyös – SBS Eger 44-22 (19-8)
Összesítésben: 77-50
Dr. Fejes András Sportcsarnok, 350 néző
V.: Sándor László, Szikszay Csaba

GYÖNGYÖS: Tóth M., Gödör (kapusok) – Papp 2, Urbán 8, Németh 6, Varga K. 2, Jaros 4, Varsandán 3, Ubornyák, Hegedűs 4, Vilovszki, Gerdán, Gráf 11 (3), Újvári 4. Edző: Konkoly Csaba.

EGER: Moscoso, Halász (kapusok) – Nagy Sz., Zbiskó 2, Ragó, Bakó 3, Péter 2 (1), Szepesi, Nagy Zs. 2, Prokaj 2, Bujdos 1, Bettembuk 2, Mándy 5, Száva 2, Hajas 1. Edző: Kocsis Csaba.

Kiállítások: 4, ill. 0 perc.
Hétméteresek: 3/3, ill. 2/1.

Értékelések: