Látszik a fény az alagút végén
| Kategória: Híreink

Még nem jutott ki az alagútból a HE-DO B. Braun Gyöngyös csapata, de már látszik a fény az alagút végén. A Csurgó elleni bajnokin mindössze egy gól választotta el farkasainkat a pontszerzéstől.

A következő együttes, aki ellátogatott farkasaink otthonába a Csurgói KK volt. Mindkét csapatot a bizonyítás és a győzelem vágya fűtötte, így nem is csoda, hogy kissé kapkodva kezdték a találkozót. Elég hamar, már az 5. percben emberhátrányba kerültünk, 1-2-re a vendégek kezdtek jobban. Támadásban Mitar Markez vitte a csapatot a hátán négy találatával, azonban negyed óra leforgása után továbbra is a Somogy megyeiek voltak 6-8-as előnyben. Az ellenfél kapusainak eszén nehezen tudtunk túljárni, nem volt megfelelő a helyzetkihasználásunk. Hibáink együttese azt eredményezte, hogy volt, mikor hatgólos hátránya kerültünk. Az első játékrész után 11-16-os csurgói vezetéssel hagyták el a pályát az együttesek.

A szünet jót tett farkasaink számára, a második félidő első néhány percét 4-0-s rohammal kezdték és egy gólra, 15-16-ra zárkóztak. Újra és újra az egyenlítésért támadhatott a falka, azonban az összecsapás eredményének megfordítása még váratott magára. Merkovszki Pálnak fontos pillanatokban sikerült hárítania, de az utolsó tíz percnek, a végjátéknak így is kétgólos hátránnyal kezdtek neki Németh Tamásék. A 27. percben 24-26-ot mutatott az eredményjelző. Periódusonként jó játékot mutatott a csapat, a gödörből viszont továbbra sem sikerült kimásznunk. A találkozón egygólos, 25-26-os vereséget szenvedett együttesünk.

A találkozót élőben közvetítettük, és YouTube-csatornánkon visszanézhető.

K&H férfi kézilabda liga, 10. forduló
HE-DO B. Braun Gyöngyös – Csurgói KK 26-27 (11-16)

Gyöngyös: Merkovszki, Tóth, (kapusok) Urbán 2, Németh 4, Halász, Jaros, Papp 1, Ubornyák 1, Hegedűs 1, Gulyás, Vilovki 4, Gerdán, Herceg 3, Gyallai, Gráf 1, Markez 8. Edző: Konkoly Csaba

Csurgó: Tatai, Pallag, (kapusok) Vasic, Hanusz, Krecic 7, Toskic, Krsmancic 7, Szeitl 2, Gábor 3, Gebhardt 4, Ács, Kerkovits, Füstös, Popovic, Borsos, Kovacevic 4. Edző: Baranyai Norbert

Játékvezetők: Hargitai Gábor, Markó Gábor
Hétméteresek: 4/4 ill. 5/5
Kiállítások: 6, ill. 14 perc

Értékelések: