Komlón is pont nélkül maradtunk
| Kategória: HíreinkNyolcgólos vereséget szenvedett Komlón a HE-DO B. Braun Gyöngyös csapata. Farkasaink ezúttal a megszokottnál jóval több hibával játszottak, eladott labdáikat pedig megbüntette a hazai csapat, amely a nyolcadik perctől végig vezetett a mérkőzésen.
Nyolc nap alatt harmadik mérkőzését játszotta a HE-DO B. Braun Gyöngyös csapata az élvonalbeli férfikézilabda-bajnokságban. Farkasaink a Veszprém és a Ferencváros elleni találkozó után utaztak Komlóra, ahol – ahogy arra előzetesen számítani lehetett – már a mérkőzés eleje is roppant feszült volt. Bár egy labdaszerzés után Potisk révén még az első percben vezetéshez jutottunk, következő találatunkra – szintén Potiskéra – a 4. perc közepéig kellett várni (1-2). A Komló 3-2-nél vette át a vezetést, és bár szlovák válogatott irányítónk egyenlített, a hazaiak a 9. percre két góllal megléptek (5-3). Hegedüs révén zárkóztunk, majd ismét Potisk talált a kapuba, amit egy Bodor-bomba követett, de mindegyik gólra volt válasza a házigazdának, így egyenlítenünk nem sikerült, a 13. percben Varsandán kiállítása után a hazaiak büntetőből állították vissza a kétgólos vezetést (8-6). Bodor második gólja után hetesből egyenlíthettünk volna, de a büntető kimaradt, és bár még egyet támadhattunk az ikszért, helyette a hazaiak állították vissza kétgólos előnyüket (9-7), ráadásul a mérkőzésen másodszor is emberhátrányba kerültünk. A 19. percben már 10-7-re vezetett a Komló, amikor Bíró Balázs magához hívta csapatát. Az időkérés után mi kerültünk emberelőnybe, amit Varsandán váltott gólra (10-8). Hegedüs, Varsandán és Gráf révén nem szakadtunk le teljesen a házigazdáról, azonban a félidő hajrájára így is tetemes előnyt tudott kidolgozni a Komló (16-11). Kilencedik eladott labdánk után a Bányász még egyet közétett, Bíró Balázsnak így a félidő vége előtt szűk három perccel másodszor is időt kellett kérnie. A támadást elrontottuk, másfél perccel a dudaszó előtt pedig a hazaiak kértek időt, ami után azonban mi szereztük a következő gólt (17-12). Rögtön jött a komlói válasz, és ez maradt a félidő végeredménye is: 18-12.
Hegedüs góljával kezdődött a második játékrész, majd Varsandán, Potisk és Ubornyák is betalált, miközben csak egy gólt kaptunk, így a 35. percre 19-16-ra sikerült zárkóznunk. Azonban továbbra is sok labdát adtunk el, amivel Podoba védései ellenére is élni tudott a Komló, a 36. percre visszaállítva az ötgólos vezetést (21-16). Emberelőnybe kerültünk, amit Ubornyák gyorsan gólra váltott, de az olló így is tovább nyílt: a Komló eladott labdáinkból élve gyors gólokkal hizlalta hétgólosra a különbséget a 42. percre (25-18). Farkasainknak szinte semmi sem sikerült, a 44. percben a második büntetőnket hagytuk ki, és továbbra is rengeteg hibát vétettünk támadásban, ha pedig eljutottunk helyzetig, azt Grante védte. Több mint öt perc gólcsend után a Komló törte meg a jeget, s Gráf hiába szépített szinte rögtön (26-19), a 49. percben már nyolc góllal vezettek a hazaiak, Bíró Balázs pedig harmadszor is időt kért. Az 53. percben 28-21-es állásnál Rotim a harmadik kétpercese után végleg kiállt, néhány másodperccel később azonban Pietruszko, majd szinte rögtön Jóga is kétperces büntetést kapott. Gyallai büntetőből szerezte a 22. gólunkat, a Komló azonban már 30-nál járt öt perccel a vége előtt. A végéig egy-egy gól még esett, az utolsó megmozdulás pedig Podoba büntetővédése volt, de a lényeg nem változott: sima vereséget szenvedtünk a Komlótól.
Farkasainknak most lesz ideje szusszanni egyet: legközelebb március 23-án, az Eger ellen lépnek pályára.
K&H férfi kézilabda liga, 18. forduló
Carbonex-Komló – HE-DO B. Braun Gyöngyös 31-23 (18-12)
Komló, 800 néző
V.: Bócz László, Wiedemann Viktor
Komló: Merkovszki, Granic (kapusok), Váczi 8 (5), Szöllősi 2, Varga, Urbán 3, Kovács D., Jerkovic 4, Ács, Rotim 2, Melnicsuk 2, Orbán 2, Veselinovic, Bogdanic 3, Menyhárt 5, Vekic. Edző: Marosán György.
Gyöngyös: Tomic, Podoba (kapusok), Ubornyák 2, Potisk 6, Jaros, Varsandán 3, Hegedüs 3, Lakosy 1, Bodor 2, Schmid, Edwards, Gyallai 2 (1), Gráf 2, Jóga, Pietruszko, Kovács G 2. Edző: Bíró Balázs.
Kiállítások: 10, ill. 8 perc.
Hétméteresek: 6/5, ill. 3/1.