Idén nyáron első alkalommal rendezte meg a Gyöngyösi Kézilabda Klub a Sportok Földje elnevezésű tábort. Létrejöttében nagy szerepet játszott a városi sportegyesületek együttműködése. Az öt héten át zajló táborban több mint kétszáz gyermeket sikerült mozgósítani.

– A karantén alatt fogalmazódott meg az az ötletünk, hogy a nyári szünet alatt legfőképp a szülőknek próbáljunk adni egy olyan segítséget, hogy felügyeletet vállalunk a gyerekek felett. Olyan nagy élményt igyekeztünk nyújtani, amire még nem volt példa Gyöngyösön. Az alap elképzelésünk az volt, hogy ez nem egy kézilabdás tábor lesz, hanem próbálunk sok-sok sportágat megismertetni a gyerekekkel, növelni a látókörüket. Ezen felül szerettük volna egy asztalhoz ültetni a gyöngyösi sportklubok vezetőit, edzőit. Legnagyobb örömünkre ez mind sikerült, és óriási sikert aratott a tábor – mondta Rosta István, a Gyöngyösi Kézilabda Klub utánpótlás-igazgatója.

A szervezőknek rendkívül tartalmas programot sikerült kialakítaniuk hétről hétre a gyerekek számára. A Mátra Bikers Sport Club a kerékpározás, míg a Bene Íjászai az íjászat rejtelmeibe adott betekintést. A délutáni, strandon töltött órák alkalmával megismerkedhettek a strandfocival az Energia SC jóvoltából, a strandkézilabdával klubunk edzője, Kiss Dániel, és a strandröplabdával a Gyöngyösi Röplabda Klub közreműködésével. Nem csak a homokban, hanem a víz alatt is kipróbálhatták magukat. Reviczki Tamás búvárleckékkel látta el a gyerekeket. Molnár Tamás, Nagy Gábor és Köves Péter támogatásával asztaliteniszezhettek, métázhattak és tollasozhattak, Soltész Gábor vezetésével frizbizhettek a résztvevők. A Gyallai-család jóvoltából a görsízést tanulhatták meg, és megismerkedhettek a biatlonnal is. Volt floorball-edzés, és az egyik turnusban Mádi Attila irányításával még a küzdőspotok is terítékre kerültek. A tánc is sport, ha komolyan végzik, Takács Krisztina zumbásaival ezt is megtapasztalhatták a résztvevők. A legnagyobb sikert a koronglövészet jelentette. Turnusonként egy alkalommal Hegyi Norbert tizenháromszoros magyar bajnok, világkupa 5. helyezett sportlövő tartott bemutatót.

A táborban csaknem teljes létszámmal vettek részt a Kálváriaparti Sport és Általános Iskolából a Gyöngyösi Kézilabda Klub által elindított kézilabdás osztályok is.
A visszajelzések alapján alig várják a gyerekek, hogy jövőre újra megnyíljon Sportok Földje.