Május 18-a és 20-a között, Orosházán vett részt a Gyöngyösi Kézilabda Klub U12-es és U14-es lánycsapata, valamint az U14-es fiúcsapata a XI. OrosCup utánpótlás kézilabdatornán. A fiatalok fantasztikus eredményekkel tártek haza: a két U14-es csapat kupagyőztes, míg az U12-es lánycsapat bronzérmes lett.

A torna eseményeiről az edzők számolnak be.

Köves Péter (FU14): – Rögtön az első napon, a hosszú utazás után a legnehezebbnek tartott ellenfelünkkel az ASI DSE csapatával mérkőztünk. Nagyon változatos, hullámzó mérkőzésen, óriási csatában végül Kovács Pisti kapusunk által az utolsó másodpercekben kivédett büntetővel 22:21 re nyertünk.

Még aznap a Nagylak csapatát is sikerült legyőznünk, a reméltnél nehézkesebb, hibákkal tarkított játékkal 30:18 arányban. Ezek után az alapszakaszból már csak a helyi Zengő Alföld Orosháza Kézilabda Club csapata maradt, amellyel vasárnap délután találkoztunk. Ők aztán mindent megtettek, hogy meglepjenek bennünket, kissé még a sportszerűség határain túl is. Mindenesetre a mérkőzés kezdeti szakaszában komoly előnyre tettek szert, de szép fokozatosan érvényesült a két csapat közötti felkészültségbéli
különbség, és nyertünk 25:20-ra.

Hétfőn a rájátszás következett, ahol az első 3 körmérkőzést játszott egymással. Első mérkőzésen a ASI
29:14-re legázolta a Szegedet, jelezve, hogy céljuk a kupagyőzelem. Mi is a Szegeddel kezdtünk, és bizony sokkal jobban megkínlódtunk velük, de mint ezen a tornán már harmadszor, ismét hátrányból fordítva sikerült nyernünk 21:18 arányban. A döntőt, mint az előző mérkőzéseinket is a másik két csapat és a három csapat szülőiből összeállt fantasztikus hangulatot teremtő szurkolótábor előtt szinte hazai környezetben játszottuk. Különösen a mérkőzés előrehaladtával csendesedett el az ellenfél egyébként szintén népes szurkolótábora, mert a gyerekeink olyan teljesítménnyel rukkoltak elő amely bennünket a fellegekbe emelt, ellenfelünket és szurkolókat pedig apátiába taszította. Erre a mérkőzésre szinte minden összeállt. Kifogástalan védekezés, ötletes támadójáték, nagyszerű kapusteljesítmény, taktikai fegyelem jellemezte játékunkat, amely 22:13 arányú győzelmet eredményezett. Scitovszki Endre vitathatatlanul a torna legjobb játékosának bizonyult, s ezt a címet meg is kapta.

Majzik Henrietta (LU14): – A körülmények nem alakultak jól a tornára készülve, hiszen két meghatározó játékosom is komoly térd-, valamint bokaszalag-sérülést szenvedett, így nélkülük kellett tervezni. Hét hadra fogható játékossal és négy olyan új játékossal, akik még csak most ismerkednek a kézilabdával, a tisztes helytállás volt a cél. S ha még nem lett volna így is elég nagy a kihívás, a torna harmadik mérkőzésének végén Szita Jázmin bokarándulást szenvedett, így az utolsó két meccsre már nem tudta vállalni a játékot. Az utolsó két találkozóra a lányok minden maradék energiájukat mozgósítva kiválóan helytálltak.

Összesen öt mérkőzést játszottunk, melynek mérlege négy győzelem és egy vereség. A találkozók eredménye ugyan nagyarányú különbséget mutat, mégis komoly csatákat vívtunk minden ellenfelünkkel. A végső helyezések kialakulása izgalmak elé állította az első három helyen álló csapatot, hiszen – a Kecskemét elleni vereségünknek is köszönhetően – hármas körbeverés született, így az utolsó meccseket is feszültséggel figyeltük, játszottuk. Végül az egymás közötti gólarány döntött, ami a mi lányainknak jelentett első helyezést. Hab a tortán, hogy Lassu Barbara elhozhatta a gólkirálynőnek járó különdíjat is.

Hatalmas küzdelmek, fáradtságon való túllendülés, kitartás, fájdalmak, sérülések, kitűnő egyéni- és csapatjáték, s még sorolhatnám, mi mindenről tettek (ismét) tanúbizonyságot a lányok 13-14 évesen! A büszkeségem határtalan, ettől szebben nem is búcsúzhatunk a szezontól. Gratulálok a lányoknak és köszönjük a szülőknek, hogy eljöttek, és szurkoltak minden csapatunknak!

Nagy Hajdú Benjámin (LU12): – Első közös tornája volt ennek a korosztálynak együtt, ugyanis külön edzéscsoportban készülnek a lányok. Úgy döntöttünk, hogy az U14 mellett U12-ben is indítunk csapatot. Mind a két korcsoportnak jól szolgálta a fejlődését ez a hétvége, ugyanis a 2012-es lányok megmutathatták tudásukat a korosztályuk csúcsán, egytől-egyig elégedett vagyok velük. A fiatalabbaknak pedig az első ilyen szintű megmérettetés volt. Azt gondolom, hogy számukra is jól sikerült tapasztalatszerzés szempontjából. Nagyon színvonalas tornán, erős csapatok ellen szerepeltünk, ráadásul (utólag a rangsor alapján kiderült) az erősebb csoportban kellett erőnket felmérni. Egy meccs kivételével magabiztos, fölényes győzelmeket arattunk.

A legfontosabb mérkőzésen viszont a kupagyőztes PC Trade Szeged elleni kétgólos vereségünkkel eldőlt, a bronzmérkőzés lesz a végállomás. Amit sikerrel vettünk, meggyőző teljesítményt nyújtva, 13 góllal kerekedtünk felül Hódmezővásárhely legjobbjai ellen.

Ezzel a 3. helyet szereztük meg, mellé pedig Horváth Csenge gólkirályi címe párosult. (5 mérkőzésen 40 góllal érdemelte ki ezt az elismerést). Mindenki csupa jó élménnyel gazdagodott, utólag mindig felértékelődik egy bronzérem is, most sincs másként. Gratulálok a csapatnak, és Csengének. Óriási köszönet Majzik Heni kolleganőnek a 2012-es lányok felkészítéséért.