Érkezz plüssel az Eger elleni meccsre!
| Kategória: HíreinkHáromhetes szünet után lép ismét pályára a HE-DO B. Braun Gyöngyös az élvonalbeli férfikézilabda-bajnokságban. Farkasaink az Eger együttesét fogadják, a mérkőzés előtt pedig arra kérik a szurkolókat, hogy dobjanak egy plüsst a pályára.
Március 2-án lépett utoljára pályára a HE-DO B. Braun Gyöngyös az NB I.-es bajnokságban: farkasaink akkor a Komlótól szenvedtek vereséget, így a Szeged elleni bravúros győzelemmel indított tavaszi idény eddigi öt mérkőzésén három pontot gyűjtöttek, a bajnoki szünetet pedig a védekezés hatékonyságának növelésére használták fel.
– Jól jött a pihenő, mert a játék bizonyos elemei mindenképpen javításra szorultak – mondta Bíró Balázs vezetőedző. – Alapvetően nem a támadójátékunkkal volt baj az eddigi mérkőzéseinken, hiszen a két nagycsapatnak harminc gól felett lőttünk, és a PLER ellen is 29 találatig jutottunk, Komlón pedig a technikai hibák miatt volt kevesebb a szerzett gólok száma, ami nem jellemző ránk, és a nyolc nap alatt játszott három mérkőzés következménye volt. A védekezésünkben érzem a hibát, mert 170 gólt kaptunk ezen az öt meccsen, ami rengeteg, szóval ezt kellett javítanunk.
Farkasainkra május 19-éig még nyolc mérkőzés vár a K&H ligában, az első ezek közül megyei rangadó az ellen az Eger ellen, amely ősszel hazai pályán le tudott győzni bennünket.
– Most jön a tavaszi bajnokság középső szakasza, olyan mérkőzésekkel, amelyeken pontokat kell szereznünk. Szombaton megyei rangadó következik, adósak vagyunk nekik, mert az őszi meccset elrontottunk. Most vissza szeretnénk vágni, és szeretném látni mindannak az eredményét, amit az elmúlt két hétben gyakoroltunk. Hazai pályán teljesen más mérkőzésre számítok, mint amit idegenben játszottunk, és saját magunkkal szemben is elvárás a győzelem – fogalmazott Bíró Balázs.
Az Eger eddig megszerzett 12 pontjával a tabella bennmaradást érő, 12. helyéről várja a találkozót, míg a két ponttal többet gyűjtő mieink a 9. helyen állnak a meccs előtt. Ősszel Egerben 31-28 arányú hazai győzelem született.
A mérkőzésen a gyöngyösi óvodák számára gyűjtünk plüssjátékokat, ezért arra kérjük szurkolóinkat, hogy hozzanak magukkal egy megunt, de jó állapotú, tiszta plüssfigurát, és a mérkőzés előtt dobják a pályára.
K&H férfi kézilabda liga, 19. forduló
HE-DO B. Braun Gyöngyös – QHB Eger
2024. március 23. szombat, 18:00
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnok
V.: Bíró Ádám, Kiss Olivér Bende