Egy pontot sikerült itthon tartanunk a NEKA ellen
| Kategória: HíreinkAhogy ősszel, úgy a tavaszi hazai bajnokin is a végletekig kiélezett mérkőzést játszott egymással a HE-DO B. Braun Gyöngyös és a HSA NEKA az élvonalbeli férfikézilabda-bajnokságban. A vendég akadémisták a félidőben néggyel vezettek, ám jól küzdő farkasaink a második játékrészben ledolgozták hátrányukat, és ismét nyílttá tették a mérkőzést, sőt labdájuk volt a győzelemhez is. Végül a balatonbogláriak tíz másodperccel a vége előtt raboltak el egy pontot. Farkasaink a döntetlennel őrzik hat mérkőzés óta veretlenségi sorozatukat.
Nem lettek többen a farkasok az elmúlt fordulókhoz képest a NEKA elleni hazai mérkőzésre: Bura és Schäffer mellett még mindig hiányzott a csapatból Potisk, Pietruszko és Kovács Gergő, a találkozóra nevezett gyöngyösi játékosok listája a három kapussal együtt sem hízott 14 fölé. A mérkőzés, amelyen sorozatban hatodik győzelméért hajtott a farkasfalka, Lakosy találatával indult, a vendégek azonban gyorsan egyenlítettek, és a vezetést is magukhoz ragadták, így a találkozó elején a mieink futottak az eredmény után: Schmid, Bodor, Gráf és Varsandán gólja is egyenlítést ért, kilenc perc után 6-6-os állást mutatott az eredményjelző. A 12. perc végére a NEKA fiataljai két góllal megléptek (6-8), Gráf és Hegedüs találatai így már nem egyenlítést értek, csupán mínusz egyre zárkóztatták a mieinket. Az első negyedóra végén Tomic hiába védett büntetőt, a kipattanót már nem tudta hárítani, Bíró Balázs pedig 8-10-es vendégvezetésnél időt kért. A következő támadásunk kimaradt, ezt pedig a NEKA góllal büntette, amivel először nőtt háromgólosra a különbség a csapatok között (8-11). Tomic ismét hetest védett, aminek köszönhetően Gráf és Varsandán góljával mínusz egyre zárkóztunk (10-11), ezúttal pedig Sótonyi László kért időt. Újra Tomic hárított, így Bodor gólja ikszet ért, és Lakosy találatával is egalizáltunk (12-12). Az utolsó hat és fél percben azonban semmi sem jött össze, sokat hibáztunk, és a helyzeteink is kimaradtak, még egy időn túli büntetőből sem tudtunk gólt szerezni, ellenfelünk így az addigi legnagyobb, négygólos különbséget alakította ki a szünetre (12-16).
Térfélcsere után Gráf büntetőből faragta a hátrányunkat, majd egy akciógóllal hozta fel mínusz kettőre a mieinket (14-16). Lakosy, majd Ubornyák volt eredményes, találataikkal tartottuk magunkat a 38. percben, de közelebb férkőznünk nem sikerült a vendégekhez (17-19). A nagy iramú mérkőzésen Jaros zárkóztatta a farkasokat: szélsőnk három találatával 20-21-re jöttünk fel a 44. percre. Varsandán egyenlített, majd 16 perccel a találkozó vége előtt a vendégek másodszor is időt kértek. Tomic nyolcadik védését mutatta be, támadásban pedig Schmid, majd Lakosy volt eredményes, azonban a vezetést továbbra sem tudtuk átvenni: 23-23. Tizenkét perccel a vége előtt, 24-24-nél Lakosy kapta a mérkőzés második kétperces büntetését, a hetesből pedig ismét magához ragadta a vezetést a NEKA. Az 52. perc elején mi kerültünk emberelőnybe, amit azonban nem tudtunk gólra váltani, viszont az akadémisták kiegészülte után Ubornyák üres kapus találattal egyenlített (25-25). Hat perc volt hátra a meccsből, amikor Bíró Balázs magához hívta a játékosait, majd Gráf büntetőjét védte Deményi, ám a kipattanóból az első perc után végre újra magunkhoz tudtuk ragadni a vezetést: 26-25. A vendégek egyenlítése után Schmid értékesített büntetőt (27-26), ekkor már csak négy perc volt hátra a találkozóból. Ubornyák talpról lőtt fontos gólt három perccel a vége előtt (28-27), majd két és fél perccel a dudaszót megelőzően Varsandánt állították ki a játékvezetők. A NEKA büntetőt lőhetett, amivel egyenlített, majd Karait küldték ki piros lappal fejre mért ütés miatt. Ezúttal is járt a hetes, ezúttal is Schmid állt a vonalra, és ezúttal is belőtte (29-28), a másodpercek pedig fogytak, ekkor már csak kilencven volt hátra a meccsből. Tomic fantasztikusat védett egy perccel a vége előtt, a kipattanót sikerült megszereznünk, és az időkérésünk után negyven másodpercünk maradt eldönteni a mérkőzést. Sajnos nem jártunk sikerrel, a vendégeknek pedig még volt idejük egy gólra, így döntetlenre mentették a meccset: 29-29.
Farkasaink egy hét múlva ahhoz a Csurgóhoz utaznak, aki ugyan egy mérkőzéssel kevesebbet játszva, de mostani pontszerzésünk után mögénk került a tabellán.
K&H férfi kézilabda liga, 23. forduló
HE-DO B. Braun Gyöngyös – HSA NEKA 29-29 (12-16)
Gyöngyös, 900 néző
V.: Bóna Szabolcs, Földesi Csaba
Gyöngyös: Tomic, Podoba, Gyánti (kapusok), Ubornyák 4, Jaros 4, Varsandán 3, Hegedüs 1, Lakosy 4, Bodor 3, Schmid 4 (2), Edwards, Gyallai, Gráf 6 (1), Jóga. Edző: Bíró Balázs.
NEKA: Deményi, Mikler K. (kapusok), Krakovszki 6, Csanálosi, Ludmán 3, Sztraka 5 (3), Tárnoki 3, Kovács T. 2, Dely 6, Szücs, Gál 1, Zakor, Nagy Á. 1, Karai 1, Molnár, Tóth L. 1. Edző: Sótonyi László.
Kiállítások: 6, ill. 4 perc.
Hétméteresek: 5/3, ill. 5/3.
Értékelések:
Képgaléria: