Győztes edzőmeccs a Balatonfüred ellen
| Kategória: Híreink

Egygólos győzelmet aratott a Balatonfüred ellen a HE-DO B. Braun Gyöngyös csapata az első hazai edzőmérkőzésen.

Az 2022/23-as szezon első hazai edzőmérkőzésén a Balatonfüred együttesével nézett farkasszemet a falka. Új játékosaink közül rögtön a találkozó kezdetén Martin Potisk kreatív irányítójátékkal, míg Bartucz László hétméteres hárításával mutatkozott be a hazai közönségnek. A jobbszélen Lakosy Máté két gyors góljával a javunkra fordította az eredményt, közel negyedóra elteltével 6-5-re vezettünk, bár az eredmény ezúttal csak másodlagos szempont volt. Folyamatosan forgatta a csapatot Bíró Balázs, ami rá is fért a játékosokra, hiszen a csúcsterhelés időszakában járnak az alapozásnak. A félidőben 12-14-es hátrányban voltunk.

A második játékrészben több ismerős arcot láthattunk a pályán, többek közt a sérüléséből hosszú idő után visszatérő Halász Leventét. Aleksandar Tomic poszttársát követve szintén büntetőt hárított, a második játékrész közepén kétgólos különbség volt a vendégek javára. A találkozó végén kezdek kijönni a fáradtság jelei mindkét oldalon, sorra jelentkeztek a technikai hibák és rontott lövések. Az utolsó öt percnek 22-22-es eredményről indultak neki a csapatok. Egy végletekig kiélezett, hasznos edzőmérkőzést játszva 24-23-as győzelmet arattunk.

Felkészülési mérkőzés
HE-DO B. Braun Gyöngyös – Balatonfüredi KSE 24-23 (12-14)

HE-DO B. Braun Gyöngyös: Bartucz, Tomic (kapusok), Varsandán 3, Menyhárt 1, Hamidovic 3, Halász 1, Nkousa 2, Schmidt 1, Potisk 1, Gráf 3, Hegedűs, Gerdán, Jóga 3, Bura 1, Schäffer 2, Lakosy 4, Jaros. Edző: Bíró Balázs.

Balatonfüredi KSE: Andó, Tóth (kapusok), Bóka 1, Ág 1, Sretonovic 2, Szöllősi 4, Szmetán 1, Németh, Malinovic 2, Gostovic 4, Brandt 4, Hornyák, Dénes, Szűcs 4, Vajda, Határ 1. Edző: György László.

Játékvezetők: Garai Balázs Róbert, Varasdi Levente Zoltán

Képgaléria:

A HE-DO B. Braun Gyöngyös felkészülési mérkőzéseinek tervezett időpontjai:

  • 2022. augusztus 10. 17:00 HE-DO B. Braun Gyöngyös – HÉP Cegléd
  • 2022. augusztus 12. 17:00 Pick Szeged – HE-DO B. Braun Gyöngyös
  • 2022. augusztus 17. 17:00 HE-DO B. Braun Gyöngyös – Budakalász
  • 2022. augusztus 19. 17:00 Budakalász – HE-DO B. Braun Gyöngyös