A Dabas sem vitt el pontot Gyöngyösről
| Kategória: Híreink

Ötgólos hátrányból fordított a HE-DO B. Braun Gyöngyös a tavaszi szezon első hazai mérkőzésén, és az utolsó másodpercekig nyílt, őrült csatában 28-27-es győzelmet aratott a Dabas ellen.

Gábori góljával indult a mérkőzés, amit két vendégtalálat követett, s később hiába kerültünk emberelőnybe, Pallag több lövésünket is hárította, így az első öt perc végén a dabasiak neve mellett szerepelt több gól az eredményjelzőn: 2-3. A 7. perc végén kétgólosra nőtt a vendégelőny, Konkoly Csaba időt kért, ami arra is jó volt, hogy Mirko Herceg kicserélhesse szétszakított mezét. Vilovszki zárkóztatta a mieinket, majd Tóth Mihály mutatott be szép védéseket, de a másik oldalon Pallag is őrizte jó formáját. Duris lerohanásból lőtt góljával lett 4-5, a 14. percben azonban már három gól volt a hátrányunk: 4-7. Az első negyedóra leteltével a vendégek büntetőből állították be az addigi legnagyobb különbséget (5-9), amit még a 20. perc előtt eggyel tovább növeltek (5-10). A 25. percre 8-11-re jöttünk fel, ám Gerdán kiállítása miatt emberhátrányba kerültünk, amit a vendégek ki is használtak (8-12). Sajin révén mi eredményesek tudtunk lenni, de a gólok felváltva potyogtak, s csak a 30. perc elejére tudtunk kettőre zárkózni (11-13), az eredményt pedig Tóth Mihály zsinórban bemutatott három védésével őriztük meg a dudaszóig.

A második játékrész első négy percében tartottuk magunkat mínusz kettőn, ám 13-15-ös állásnál Ubornyákot látták szabálytalannak a játékvezetők, és két percre leküldték a pályáról. A megítélt büntető kijött a kapufáról, így Sajin újabb bombájával egy gólra zárkóztunk (14-15). A 7. percben is csak egy gól volt a két csapat között, amikor Sipekit küldték ki a játékvezetők, de a dabasiak csak 2-1-re tudták hozni az emberelőnyt (16-18). A hangulatra addig sem lehetett panasz a csarnokban, ám amikor Németh Tamás egy megszerzett labdával végigrobogott a pályán, és kiegyenlített, hangorkán robbant (19-19). Szűk húsz perc volt hátra ekkor a mérkőzésből, a vendégek pedig időt kértek. A 44. percben Urbán révén vettük át a vezetést, majd Markez szerzett labdát, és növelte kétgólosra az előnyünket (21-19). Az utolsó negyedóra kezdődött, amikor Duris az üres kapuba talált, majd egy újabb üreskapus góllal már négy volt az előnyünk (24-20). Duris újabb találatával már 25-20 volt ide. Két gyors góllal zárkóztak a vendégek, de Varsandán hétméteresből szerzett góljának köszönhetően plusz néggyel fordulhattunk az utolsó tíz percre (26-22). Emberelőnyben játszhattunk, ám 8 és fél perccel a vége előtt csak két gól volt meg az előnyünkből (26-24). Konkoly Csaba kért időt, majd büntetőt hibáztunk, de két percre emberelőnybe kerültünk. Tóth Mihály is kellett hozzá, hogy egy újabb indításgólból Németh révén visszaállítsuk a plusz hármat, miközben a találkozó utolsó öt perce kezdődött. Jól védekeztünk, aminek köszönhetően három perccel a vége előtt 28-25-re vezettünk, ám ekkor ismét emberhátrányba kerültünk. Hatvan másodperccel később újabb kétpercest ítéltek ellenünk, a Dabas kettős emberelőnyben támadhatott a mínusz egyért, és be is lőtték, mésfél perccel a vége előtt 28-27 volt az állás. Kimaradt egy helyzetünk, de Tóth Mihály megnyerte nekünk a meccset. A Dabassal nemsokára a Ligakupában is megmérkőzünk.

K&H férfi kézilabda liga, 15. forduló
HE-DO B. Braun Gyöngyös – Dabasi KC VSE 28-27 (11-13)
Gyöngyös, 850 néző
V.: Bíró, Kiss

GYÖNGYÖS: Tóth M., Buzogány (kapusok) – Urbán 2, Németh 5, Sipeki, Varsandán 3 (2), Ubornyák, Gábori 1, Duris 4, Vilovszki 3, Gerdán, Herceg 1, Gráf, Markez 4, István, Sajin 5. Edző: Konkoly Csaba.

DABAS: Pallag, Podoba (kapusok) – Kekezovity 6, Tokuda 5, Bíró 4, Perisic 2 (2), Halász, Zakics 1 (1), Klyuyko, Borsos 2, Kiss, Lepsényi, Országh 3, Szöllősi 4, Simovic, Ács. Edző: Tomori Győző.

Hétméteresek: 3/2, ill. 5/3.
Kiállítások: 10, ill. 10 perc.

Értékelések: