Egy győzelem, egy döntetlen és egy vereség – ez U12-es csapatunk szombati mérlege. A mieink az országos kiemelt gyerekbajnokság soron következő fordulóját hazai pályán játszották, a Városi Sport- és Rendezvénycsarnokban a PLER, az FTC és az Éles Kézilabda Iskola volt a gyöngyösi fiatalok ellenfele. A szombati, hazai fordulót megelőzően három másik utánpótláscsapatunk játszott ezen a héten – mindhárom győzelmet aratott.

002

 

Az FTC-vel és a PLER-rel is nagyot csatáztunk. Fotó: Magyari Máté

A serdülők csütörtökön Nyíregyházán játszották utolsó előtti mérkőzésüket az Országos Serdülő Bajnokság második csoportkörében, és megszerezték huszonhatodik győzelmüket. A mieink biztos továbbjutónak számítanak, azonban nem mindegy, hogy hány pontot visznek magukkal a középdöntőbe. Eddig csupán az éllovas Balmazújvárossal szemben maradt alul a Nigrinyi Tibor vezette serdülő csapat, azonban jövő csütörtökön éppen ellenük játsszuk majd utolsó mérkőzésünket a bajnokság ezen szakaszában, így a fiataloknak lesz alkalmuk törleszteni. Reméljük, sokan lesznek a csarnokban, hogy buzdításukkal segítsék a fiúkat.

Junior- és ifjúsági csapatunk pénteken Vácott lépett pályára – méghozzá győzelmi reményekkel. A Doros Ákos és Gúnya Péter által vezetett csapatoknak ezeket sikerült is beváltaniuk, ugyanis a juniorok 35-17-re, míg az ifjúságiak 26-24-re nyerték meg pénteki meccsüket. A juniorok a kilencedik, az ifjúságiak pedig a hetedik helyről várják a jövő szombati, Tatabánya ellen esedékes folytatást. Akkor hazai környezetben játszhatunk majd.

A hét további napjaira jutott gyöngyösi érdekeltségű találkozó a különböző utánpótlás bajnokságokban, U12-es és U14-es csapatunk ugyanis hazai pályán játssza az országos kiemelt bajnokság soron következő fordulóját szombaton és vasárnap. A Köves Péter által irányított U12-esek szombaton voltak érdekeltek a Városi Sport- és Rendezvénycsarnokban, ahol a PLER, az FTC és az Éles Kézilabda Iskola ellen léptek pályára. Jól indult a nap, hiszen első meccsünkön 20-18-ra sikerült legyőzni a PLER gárdáját, majd következett a hétvége talán legnehezebbnek ígérkező mérkőzése az eddig veretlen FTC ellen. A Fradi idei menetelését a mienknek sem sikerült megállítaniuk, a fiúk hiába nyerték meg az utolsó szakaszt, az első két harmadban összegyűlt hátrányt nem sikerült ledolgozniuk, így háromgólos, 19-16 arányú vereség lett a vége. Utolsó mérkőzésünket az Éles Kézilabda Iskola ellen játszottuk, és az a találkozó sem ígérkezett könnyűnek. Ezúttal azonban a magabiztosan megnyert utolsó harmad döntetlent ért, és 21-21-es állásnál fújták le a mérkőzést a játékvezetők. Köves Péter, a GYKK csapatának edzője így értékelt:

– Egyáltalán nem lehetünk elégedetlenek, a fiúk hozták a tőlük elvárhatót. Az Éles ellen lett volna sanszunk megnyerni a mérkőzést, végül azonban csak döntetlen lett, de a szabadon összeállított sorokkal felálló csapatok párharcában az Éles és a Fradi ellen is mi voltunk jobbak, ami biztató.

U12 2013-2014

Köves Péter és tanítványai. Fotó: Magyari Máté

A vasárnap sem telik eseménytelenül, hiszen a Pápa János által vezetett U14-es csapatunk is teljes fordulót játszik a Kálváriaparti Tornacsarnokban, ahol az Éles, a Veszprém és a PLER lesz a mieink ellenfele.

Erima Gyermekbajnokság, U12 eredmények:
GYKK U12-11 – PLER UP 2002 20-18
GYKK U12-11 – FTC Feibra 16-19
GYKK U12-11 – Éles Kézilabda Iskola SE A 21-21

Erima Gyermekbajnokság U14
2014. február 23. Kálváriaparti Tornacsarnok:
10:00 GYKK U14-13 – Éles Kézilabda Iskola SE B
13:00 GYKK U14-13 – Diákok Egészségéért Veszprém Megye Kézilabda Sportjáért Közhasznú Alapítvány
15:00 GYKK U14-13 – PLER Budapest I.