Mínusz hétről fordítottunk Mezőkövesden
| Kategória: HíreinkA B. Braun Gyöngyös csapata második félidei játékának köszönhetően kétgólos győzelmet aratott Mezőkövesden a felkészülési időszak utolsó előtti edzőmérkőzésén. A mieink a szünetben még hétgólos hátrányban voltak, a második játékrészt azonban magabiztos játékkal nyerték, és végül 25-23-ra felülmúlták a matyóföldieket.
A B. Braun Gyöngyös háromhetes felkészülési programjában négy mérkőzés szerepel, az elmúlt két hétben két szlovák csapat ellen lépet pályára a fiúk. Az első, hazai találkozón magabiztos győzelmet arattunk a Kassa ellen, majd négy góllal alulmaradtunk a nemzetközi kupaporondon is érdekelt Tatran Presov otthonában, Eperjesen. A felkészülés harmadik hetében két mérkőzést is játszanak a fiúk, akik szerdán Mezőkövesden léptek pályára, pénteken pedig Balatonfüredre utaznak.
Fotó: Magyari Máté
A kövesdi mérkőzés első félideje meglehetősen gyengén sikerült, az immár Skaliczki László irányította házigazdák hétgólos előnyt tudtak kidolgozni. Gulyás István, a B. Braun Gyöngyös vezetőedzője szerint elsősorban a hozzáállással volt gond.
– Szokatlan volt a csapattól az a hozzáállás, amelyet az első félidőben mutattak a fiúk. Sejthettük, hogy a Mezőkövesd kettőzött erővel fog küzdeni, annak ellenére is, hogy csak edzőmeccsről van szó. Mi pedig valamiért azt gondoltuk, hogy kisujjból kirázzuk a meccset, és a kényelmi zónánkban kézilabdáztunk. Ahogy arra számítani lehetett, ez meg is bosszulta magát, ennek köszönhető a házigazdák nagy félidei előnye – fogalmazott Gulyás István.
A szünetre aztán rendezni tudtuk a sorokat, és magabiztos játékkal sikerült megfordítani a meccset, így a végén mi hagyhattuk el győztesen a játékteret.
– A csapat becsületére váljon, hogy a második félidőben sikerült stílust váltanunk, így feledtetni tudtuk az első félidőben mutatott teljesítményünket. A második játékrésszel elégedett voltam, és a mérkőzés összessége is elérte a célját, támadásban és védekezésben is tudtuk gyakorolni az új taktikai variációkat, így hasznos volt a mezőkövesdi fellépésünk.
A B. Braun Gyöngyös legközelebb pénteken, Balatonfüreden lép pályára, az lesz a felkészülési időszak utolsó mérkőzése, hiszen jövő héten kedden már bajnoki mérkőzés vár a fiúkra. Az év első tétmeccsén a Provident Junior Válogatott lesz az ellenfelünk.
Közben serdülő csapatunk is pályára lépett, és a Nyíregyháza 31-23-as legyőzésével továbbra is veretlen az Országos Serdülő Bajnokság C csoportjában. Nigrinyi Tibor legénysége huszonharmadik mérkőzésén huszonharmadik sikerét könyvelhette el.
Mezőkövesdi KC – B. Braun Gyöngyös 23-25 (15-8)
Mezőkövesd, 80 néző
V.: Bacs, Bán
Mezőkövesdi KC: Kovács J., Kiss, Sipos – Molnár 2, Bán N. 2, Dobó 3, Radnic 4, Cuzic 2, Trivkovic, Grünfelder 2, Kurbely 2, Dukic 1, Benis 3, Bakos Á. 2 (1), Kovács P., Nyitrai J. Vezetőedző: Skaliczki László
B. Braun Gyöngyös: Hudák, Holló B., Tamási – Bakos 1, Sándor Á. 1, Frey 5 (2), Iváncsik Á. 4 (1), Szöllősi 3, Hajdu 3, Debreczeni 3, Koller 4, Mekaru 1, Bodnár.
Vezetőedző: Gulyás István
Hetesek: 2/2 ill. 4/3.
Kiállítás: 2 ill. 0 perc.
Következik:
2014. 01. 24. 18:00 Balatonfüredi KSE – B. Braun Gyöngyös