Megszerezte első győzelmét a dániai Európa-bajnokságon a magyar férfi kézilabda-válogatott. Szalafaiék első középdöntős mérkőzésükön meggyőző sikert értek el Macedónia ellen. A győzelemből a B. Braun Gyöngyös jobbszélsője is kivette a részét, Szalafai Gábor két gólt is szerzett.
A mérkőzés Mikler Roland parádéjával indult, aki rögtön az első percben megfogta Lazarov büntetőjét, majd megszereztük a vezetést, amit már nem is engedtünk ki a kezünkből. A félidő derekára sikerült ötgólos előnyt kiharcolniuk a mieinknek, akik hétgólos előnnyel mehettek a szünetre.
A második félidőben tartottuk az első játékrészben tapasztalt lendületet, és kilenc gól is volt az előnyünk. A magyar válogatott végül hatgólos sikert könyvelhetett el, amiben Szalafai Gábornak, a B. Braun Gyöngyös jobbszélsőjének is része volt. Szalafai az 51. percben egy szép egyéni akció végén talált a kapuba, majd egy szélre letett labdát is gólra váltott, a gyöngyösi szélső tehát folytatta jó szereplését első világversenyén. A mieink hétfőn lépnek legközelebb pályára, akkor a szombaton a spanyolokat legyőző Dánia lesz az ellenfelünk. A nap harmadik mérkőzésén Izland hat góllal győzte le Ausztriát, így a mieink a tabella negyedik helyén állnak.
Férfi Európa-bajnokság, Dánia:
I. középdöntő-csoport, 1. forduló
Macedónia – Magyarország 25-31 (9-16)
Játékvezetők: Gusko, Repkin (fehéroroszok).
Macedónia: Risztovszki, Angelov (kapusok), Angelovszki 1, Dimovszki 2, Georgievszki 2, Jonovszki, Lazarov 4 (1), Manaszkov 5, Markoszki, Mirkulovszki 4, Mitkov, Mojszoszki 1 (1), Oljeszki, Pecakovszki 5, Pribak, Sztoilov 1. Szövetségi kapitány: Ivica Obrvan.
Magyarország: Mikler, Tatai (kapusok), Ancsin 4, Császár 7 (4), Gulyás 2, Ilyés, Iváncsik G. 1, Lékai, Mocsai 1, Nagy K. 4, Schuch, Putics 3, Szalafai 2, Szöllősi 1, Vadkerti 2, Zubai 4.
Szövetségi kapitány: Mocsai Lajos.
Kiállítások: 10, ill. 10 perc
Hétméteresek: 5/2, ill. 5/4
Dánia – Spanyolország 31–28 (16–14)
Ausztria – Izland 27–33 (9–17)
A csoport állása:
1. Dánia 6 pont, 2. Spanyolország 4 p., 3. Izland 3 p., 4. Magyarország 3 p., 5. Macedónia 2 p., 6. Ausztria 0 p.
A magyar válogatott középdöntős programja:
Január 20. 20:30 Dánia – Magyarország
Január 22. 18:15 Ausztria – Magyarország