Már fókuszba került a véghajra
| Kategória: HíreinkSzombaton a Fradi ellen lépünk pályára hazai közönség előtt.
A bajnokság utolsó szakaszához érkezve különösen fontos időszak kezdődik. A múlt hét ezúttal mérkőzés nélkül telt, ami lehetőséget adott arra, hogy a játékosok fizikailag és mentálisan is feltöltődjenek illetve rendezzék soraikat a következő kihívások előtt.
A szünet egyik legfontosabb hozadéka az volt, hogy a sérüléssel bajlódó játékosoknak több idejük jutott a regenerációra. Emellett a szakmai stáb a megszokott edzésmunka mellett elsősorban technikai jellegű finomításokra helyezte a hangsúlyt, hiszen a szezon ezen szakaszában már nincs lehetőség nagyobb taktikai változtatások bevezetésére.
Az elmúlt hetet egy csapatépítő program is színesítette amely kizökkentette a játékosokat a mindennapi rutinból. A vívással ismerkedhettek a srácok Budapesten. A teljesen új, szokatlan közeg pozitív hatással volt a csapatra. A játékosok élvezték a közös programot ami segített abban is, hogy egy időre félretegyék a kézilabdával kapcsolatos gondolatokat és mentálisan is felfrissüljenek. A klub köszönetét fejezi ki a szervezőknek a lehetőségért és a rugalmasságért.


A felkészülés most már teljes mértékben a hétvégi ellenfélre, a Fradira irányul. Bár a fővárosi együttes az elmúlt három mérkőzésén mindössze egy pontot szerzett ez nem tükrözi reálisan az erejüket. Egyértelmű, hogy a Fradi ennél sokkal erősebb csapat. Nekünk az a feladatunk, hogy a saját játékunkból hozzuk ki a maximumot, és megpróbáljunk pontot szerezni–emelte ki a vezetőedző Bíró Balázs.
Bíró Balázs szerint a mérkőzés kimenetele nagyban múlhat a védekezés minőségén. Kulcskérdés lesz, hogy mennyire tudjuk stabilan megszervezni a védekezésünket. Ha ebben előre tudunk lépni, akkor lehet esélyünk arra, hogy szoros mérkőzést játsszunk, és akár pontot is szerezzünk.
A szombati találkozó tehát komoly kihívást ígér, de a csapat elszántan és megfelelő hozzáállással várja az összecsapást, hogy a bajnoki hajrában fontos pontokkal gazdagodjon.

K&H Férfi Kézilabda Liga 23. forduló, 2026.04.25. 18:00
HE-DO B.Braun Gyöngyös-FTC-Green Collect
Dr. Fejes András Sportcsarnok, Gyöngyös