Egy újabb lépés előre
| Kategória: Híreink

Az NB I.-es férfikézilabda-mezőny egyik újonca, a Szigetszentmiklós volt a HE-DO B. Braun Gyöngyös soron következő ellenfele a felkészülési időszakban. Farkasaink egy újabb győzelemmel és sok tapasztalattal gazdagodtak az idegenbeli találkozón.

Negyedik edzőmérkőzését játszotta a HE-DO B. Braun Gyöngyös a július közepén kezdődött héthetes felkészülési időszakban. Farkasaink az Eger, a Dabas és a szlovák Trebisov után a hazai élvonal egyik újonca, a Szigetszentmiklós ellen gyakoroltak, egyúttal először mérték le teljesítményüket NB I.-es ellenféllel szemben. Bíró Balázs vezetőedző elégedetten nyilatkozott a mérkőzés után.

– Nagyon hasznosnak értékelem a meccset, és ez független az eredménytől. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy a győzelem nem fontos, mégsem ez volt az elsődleges célunk, hanem az, hogy felmérjük, hol tartunk egy közvetlen rivális ellen, és hogy gyakoroljuk a saját játékrendszerünket. Jó tempójú meccset játszottunk sok ütközéssel és nagy küzdelemmel, mind a két fél próbálgatott alapfelállásokat és védekezési rendszereket. Jó volt látni, hogy a hibák ellenére a játék minden elemében sikerült előre lépnünk. Messze nem vagyunk még kész, de egy győzelem mindig jó hatással van a csapatszellemre.

A HE-DO B. Braun Gyöngyös legközelebb augusztus 15-én, pénteken 17 órától hazai környezetben játszik edzőmeccset, akkor az NB I. másik újoncát, a Budai Farkasokat fogadják a mieink. A találkozó előtt az új bérletek megváltására is nyílik lehetőségük szurkolóinknak.

Felkészülési mérkőzés
Szigetszentmiklósi KSK – HE-DO B. Braun Gyöngyös 29-32 (13-14)

A gyöngyösi góllövők: Edwards 9 (4), Ubornyák 4, Neves 4, Hegedüs 3, Nagy Á. 3, Végh 2, Gráf 2, Dobi 2, Lang 1, Bajus 1, Gyallai 1.