Meg kell szereznünk az utolsó négy pontot
| Kategória: HíreinkAmennyiben hátralévő két mérkőzését megnyeri, ugyanúgy tizenegy ponttal zárja a bajnokság őszi idényét a HE-DO B. Braun Gyöngyös, mint a tavalyi, végül hatodik helyet hozó évben. A farkasoknak ehhez a NEKA és az Eger csapatát kell legyőzniük.
Második győzelmét ünnepelhette a bajnokságban a HE-DO B. Braun Gyöngyös a Budakalász legyőzése után. A vasárnapi mérkőzésen csapatként is remekül működött a farkasfalka, és kiemelkedő egyéni teljesítményeknek is tanúi lehettünk: Aleksandar Tomic 15 védést mutatott be, a forduló válogatottjába is bekerült Martin Potisk 12 alkalommal volt eredményes, Edwards Olivér 8, Jóga Norbert pedig 6 góllal járult hozzá a 32-28-as sikerhez. Játékosaink azonban nem fürdőznek a győzelem fényében, már teljes erőbedobással a következő feladatra, a NEKA elleni idegenbeli bajnokira készülnek.
– Nagyon jót tett a lelkeknek a vasárnapi győzelem, és nem pusztán a győzelem ténye, hanem a mutatott teljesítmény is biztató volt – mondta Bíró Balázs vezetőedző. – Abban bízunk mindannyian, hogy az elmúlt héten két alkalommal is mutatott jó teljesítmény elkísér bennünket a hátralévő két mérkőzésre. A NEKA együttesét egyáltalán nem szabad lebecsülni, hazai pályán például a Dabast és a Budakalászt is legyőzték, de a Csurgó sem tudott két ponttal távozni Siófokról, a téli szünet előtti utolsó meccsek ráadásul még inkább felértékelődnek. Gyors, futós találkozó várható, ahol a stabilabban védekező és visszarendeződését jobban megszervező csapat kerülhet ki győztesen – véli a vezetőedző.
A Nemzeti Kézilabda Akadémia csapata öt pontjával a tabella 13. helyéről várja a szombati összecsapást, míg a mieink vasárnapi győzelmüknek köszönhetően előreléptek a kilencedik pozícióba. Farkasainknak van törleszteni valója a NEKÁ-val szemben, az előző szezonban ugyanis idegenben egy góllal alulmaradtak, hazai pályán pedig döntetlenre végeztek ellenük. Amennyiben most megszereznék a két pontot, és az ősz utolsó, Eger elleni mérkőzését is megnyernék, ugyanúgy 11 ponttal fordulhatnának a tavaszi fordulókra, mint az előző szezonban, amelyet végül a hatodik helyen zárt csapatunk.
A szombati mérkőzésre a gyöngyösi szurkolóknak 98 helyet biztosítanak a vendégszektorban. A gyorsabb belépés érdekében érdemes a jegyeket előre megvásárolni, amire itt van lehetőség. A találkozó előtt a Mikulás is tiszteletét teszi a siófoki csarnokban, erről a NEKA Facebook-oldalán lehet olvasni bővebben. A mérkőzést a NEKA YouTube-csatornáján élőben lehet majd követni.
K&H férfi kézilabda liga, 12. forduló
Nemzeti Kézilabda Akadémia – HE-DO B. Braun Gyöngyös
2024. december 7. 18:00
Siófok, Kiss Szilárd Sportcsarnok
V.: Bóna Szabolcs Árpád, Földesi Csaba