A válogatotthéten is kemény munkát végzünk
| Kategória: EgyébA válogatott szereplése miatt az előttünk álló hétvégén szünetelnek a K&H liga küzdelmei, így a HE-DO B. Braun Gyöngyös farkasai sem lépnek pályára. Ennek ellenére a munka egy percre sem állt meg, folyamatosak az edzések azokkal a játékosokkal, akiket nem szólított el nemzeti csapata.
Lengyelországgal vív felkészülési mérkőzést a januári Európa-bajnokságra, valamint a márciusi olimpiai selejtezőre készülő magyar válogatott, ezért bajnoki fordulót ezen a héten nem rendeznek a K&H ligában. Ennek ellenére a HE-DO B. Braun Gyöngyös farkasai nem pihennek, a válogatotthéten is keményen dolgoznak. A csapatból ketten hiányoznak, Martin Potisk a szlovák válogatottal világbajnoki selejtezőn vesz részt, míg Nagy Ádám a magyar korosztályos csapattal játszik.
– A többiekkel ugyanabban a metódusban dolgozunk, mintha bajnoki mérkőzésünk lenne a hétvégén – mondta Bíró Balázs vezetőedző. – A felmérések visszamérését végezzük el, megpróbálunk egy kicsit frissíteni, alakítani a játékunkon, mindezt fizikai munkával is kiegészítve. Tudjuk, hogy mások is kőkeményen dolgoznak ebben az időszakban, és mi sem akarunk veszíteni a lendületünkből, ezért is volt nagyon fontos a dabasi győzelem, így a heti munkát jó hangulatban végezhettük, egy szabad hétvége után pedig nekivágunk a Balatonfüred elleni felkészülésnek – fogalmazott a vezetőedző.
Az élvonalbeli tabella hetedik helyén álló HE-DO B. Braun Gyöngyös nehéz időszak előtt áll: november 11-én a Balatonfüred elleni hazai rangadóval folytatja szereplését, majd decemberig a NEKÁ-hoz is ellátogat, és a Csurgóval is játszik a Dr. Fejes András Sportcsarnokban.