Újabb nemzetközi torna, ezúttal Orosházán
| Kategória: Híreink

A balmazújvárosi tornagyőzelem után újabb nemzetközi torna következik a B. Braun Gyöngyös felkészülési programjában. A kétnapos, orosházi viadalon ismerős ellenfelekkel kerül szembe a gyöngyösi alakulat.

A II. Gyopárosfürdő Kupán a házigazda orosháziak mellett a Balmazújvárosban is ellenfeleink között szerepelt Torda és Mezőkövesd csapata vesz részt, valamint ott lesz az a Balatonfüred, amelyet első hazai edzőmérkőzésünkön egyetlen góllal legyőztünk. A B. Braun Gyöngyös a nyári felkészülés során egyébként remekül teljesít, eddigi hat mérkőzéséből ötöt megnyert, csupán egy ceglédi döntetlen rontja a statisztikát.

– Szeretnénk megőrizni eredményességünket, de az a legfontosabb, hogy tovább gyakoroljuk azokat az elemeket, amelyeket eddig is igyekeztünk beépíteni a játékunkba – mondja Gulyás István vezetőedző, aki kiélezett csatákra számít. – Minden mérkőzés szorosnak ígérkezik, és ezúttal az erőnlétünket is alaposan letesztelhetjük, hiszen napi két mérkőzést játsszunk majd, ami eléggé embert próbáló. A fiúk az ünnepen, hétfőn és kedden pihenhettek, szerdán és csütörtökön azonban már napi két edzéssel készülünk, és a szombati indulás előtt, pénteken is tartunk egy tréninget. Szóval továbbra is erős a tempó, kemény a felkészülés, szeretném, ha sikerülne megszilárdítani a játékunkat, erre pedig kiváló alkalom ez a torna  fogalmazott Gulyás István.

Hétvégén egyébként nem csak a felnőtt, de a junior csapat is elutazik Orosházára. A fiatalok a Gyopárosfürdő Kupán a B csoportban a Pick Szeged és Békés csapatával mérkőznek, míg az A jelű hármasban Orosháza, Makó és Balatonfüred csapata küzd egymással.


A B. Braun Gyöngyös felnőtt csapatának mérkőzései a II. Gyopárosfürdő Kupán:

2013. augusztus 24., szombat:

11:05 Mezőkövesd – B. Braun Gyöngyös
15:30 Orosháza – B. Braun Gyöngyös

2013. augusztus 25. vasárnap:

09:00 Torda – B. Braun Gyöngyös
12:10 B. Braun Gyöngyös – Balatonfüred

A B. Braun Gyöngyös junior csapatának csoportmérkőzései a II. Gyopárosfürdő Kupán:

2013. augusztus 24., szombat:
10:35 B. Braun Gyöngyös – Békés
15:00 Pick Szeged – B. Braun Gyöngyös

Helyosztók, 2013. augusztus 25., vasárnap:
5 – 6. helyért: 9.00
3 – 4 helyért: 10.35
1 – 2. helyért: 12.10