Sikeres évet zárt utánpótlásunk
| Kategória: Híreink

Sikeres és eredményes évet zárt a gyöngyösi kézilabda utánpótlás, amely a napokban egy remek hangulatú rendezvényen búcsúztatta el a mögöttünk hagyott szezont. Ez alkalomból Rosta István utánpóltás-igazgatót kértük a fiatalok teljesítményének értékelésére korosztályonként.

Szivacskézilabdás korosztály

A Gyöngyösi Kézilabda Klub idén öt szivacsfesztivált rendezett, valamennyi nagy siker volt, az ötödiken pedig 188 gyermek kapott farkasos hátizsákot. A fesztivált nagy élmény a gyerekeknek és a szülőknek is, ezért jövőre is szeretnénk folytatni a sorozatot.

U9-U10

A szivacsbajnokságokban az Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, a Felsővárosi Általános Iskola, valamint a Visontai Szent-Györgyi Albert Általános Iskola diákjai képviselték klubunkat. Itt még nem számolják az eredményeket, de a Felsővárosi és a Visonta kimagaslott a mezőnyből, amit jól mutat, hogy többször egymás ellen sorsolták őket mint legjobb csapatokat. Ennek eredményeképp terveink szerint jövőre két U11-es fiú edzőcsoportot is tudunk indítani.

Lány U11-U12

Nagy-Hajdu Benjamin vezetésével nagyon szép létszámmal és nagy fejlődést bemutatva abszolválták az idényt. Minden új bőrlabdás csoportnál nagy kérdés az átállás a szivacslabdáról, amit maximálisan teljesítettek. Az U12-es lányok dominálták a csoportjukat, és az Oros Kupán elért harmadik hellyel koronázták meg az idényüket.

Lány U13-U14

Majzik Henrietta vezetésével készültek és versenyeztek, és sajnos a legtöbb sérülés, betegség ebben az évadban őket sújtotta. Sokszor kis létszámmal edzettek és játszottak, ennek ellenére az eredményességükön ez nem nagyon látszott, sok szép győzelmet arattak. Az Oros Kupán elért első helyük a legnagyobb siker, óriási közönségsikert arattak, és az ellenfelek elismerését is kivívták.

Lány U17

Ilosvayné Pálinkás Henrietta csapata a harmadosztályú bajnokságban indult, és a negyedik helyen végzett. Óriási siker, hogy minden dobogós ellen szereztek pontot vagy pontokat, ez is azt mutatja, hogy ha teljes létszámmal és odafigyeléssel játszottak, akkor a legmagasabb szintet képviselték, azonban sajnos voltak váratlan vereségeik.

Lány U19

Ugyancsak Henrietta irányítása mellett dolgoztak, és mondhatjuk, történelmi évet teljesítettek, ugyanis korábban soha nem volt még Gyöngyösön másodosztályú lány ificsapat. A hatodik helyen végeztek a bajnokságban, az előttünk zártt csapatok kivétel nélkül az NB II.-es felnőtt mezőnyben is játszanak, nagy játékerőt képviselnek, ugyanakkor mégis sikerült bravúrt elérnünk a hatodik hellyel. Ebben a korosztályban többen érettségire készültek, és emellett vállalták az edzéseket. Ez a korosztály strandkéziben is megméreti magát, és képviseli a gyöngyösi kézilabdát.

Fiú U11-U12

Szarvas Nóra és Danyi Bence csapata rettentően sokat fejlődött, ez volt az egyik legnagyobb létszámú csoportunk, és ugyan nem számolják az eredményeket, de tudjuk, hogy U11-eseink veretlenül fejezték be a bajnokságot, és U12-eseink is sok-sok győzelmet szereztek. Ők Lakitelken nemzetközi tornával fejezték be az idényt, ahol nemzetközi csapatokkal is tudtak mérkőzni.

Fiú U13

Kismárton Attilával készültek, sajnos sok betegség kísérte az idényüket, ennek ellenére a bajnokságban fejlődést mutatnak. Mérkőzéseken nagyon szépen teljesítettek még úgy is, hogy igazából csupán három játékosuk tartozik ebbe a korosztályba, a többiek mind egy évvel fiatalabbak.

Fiú U14

Köves Péter tanár úr utolsó évében a régióban százszázalékosan szerepeltek, Orosházáról kupagyőztesként tértek haza, a Pick Szeged és az Angyalföldi Sportiskolát is legyőzve lettek elsők. Többen már az eggyel idősebb korosztályban is besegítettek.

Fiú U15

Az első osztály felsőházába jutottak, ezzel az ország legjobbjai közé kerültek Horváth Szilárd legényei. Tavaly a felsőházban nem sikerült pontot szerezniük, idén azonban ugyanazok ellen a csapatok ellen már 12 pontot gyűjtöttek, vagyis hat győzelmet arattak, ez egy nagyon objektív viszonyításai alap, hogy mennyit fejlődtek egy év alatt. Szőke Szilárd személyében a csapat a serdülő B válogatottba is ad játékost. A fiú U15-ös volt a legeredményesebb gyermekbajnokságban szereplő csapatunk.

Fiú U16

Ugyancsak az első osztályban versenyeztek, ahol a 12. helyen zárt Temesvári Martin csapata. Nekik volt a legnehezebb dolguk, hiszen öt akadémiai és sok-sok nagy NB I.-es utánpótlásklub csapatával kellett megmérkőzniük. Hősiesen játszották végig a bajnokságot, sokszor 7-8 bevethető játékossal, viszont a gyerekek előnnyé kovácsolták ezt a hátrányukat, ugyanis rengeteg értékes játékperccel tudtak fejlődni.

Fiú U18

Kőrösi Fruzsi legényei harmadikok lettek az első osztályú bajnokság keleti csoportjában, Zakhar Levente személyében gólkirályt is köszönthetünk a GYKK-ban, és az eredményüket még jobban növeli, hogy nagyon sokan már az U20-as bajnokságban is szerepeltek, sőt többen 1-1 fordulóban akár kétszer 60 percet is játszottak.

Fiú U20

A legidősebb korosztályunk az ötödik helyen végzett az első osztályú bajnokság keleti csoportjában Kismárton Ádám vezetésével. Többségében nagyon erős meccseket játszottak, és igazi csapatként küzdötték végig az évadot, nagyon sok meccset az utolsó 5-10 percben, 1-2 góllal megnyerve. A felnőtt csapatban a Budakalász ellen emlékezetes utolsó tíz percet produkáló Gyánti Barnabás és Gyallai Bercel is szerepet kapott, Gáspár Zsombor és Zakhar Levente pedig több edzésen, illetve edzőmérkőzésen segítette NB I.-es csapatunkat.

Büszkék vagyunk diákolimpiai szerepléseinkre is, a Gyöngyösön rendezett országos döntőben az ötödik helyen zárt a Berze Nagy János Gimnázium csapata, de az atlétikai diákolimpia különböző korcsoportjaiban is rengeteg GYKK-s játékos szerepelt eredményesen akár egyéniben, akár csapatban.

Az év végén kilenc játékosunk búcsúzott a klubtól, ők mind egyetemre mennek. Az, hogy a GYKK-s sportolók az életben is megállják a helyüket, és egyetemen folytatják tanulmányaikat, legalább olyan büszkeség számunkra, mint bármilyen, pályán elért győzelem.

Köszönöm az összes munkatársamnak az egész éves munkáját, talán kívülről nem látszik, de nem kevesebb, mint negyven ember dolgozik a GYKK-ban azért, hogy a gyerekek a legjobb körülmények között tudjanak kézilabdázni – zárta gondolatait Rosta István.

Fiataljaink a bajnokságok befejezése után rövid, megérdemelt pihenőre vonulnak, aztán kezdődik majd a Sportok Földje nyári táborunk, július 22-én pedig az utánpótlás felkészülése is kezdetét veszi.