Megfogyatkozva is hősiesen küzdött Balatonfüreden a B. Braun Gyöngyös csapata, amely három alapemberét nélkülözve egy félidőn állt tartotta a lépést ellenfelével a negyeddöntő első mérkőzésén. A vége azonban hatgólos vereség lett, amiért már szerdán visszavághatunk. A helyzetünk azonban nem lett könnyebb.
Szalafai Gábor, Bakos Dávid és Atsushi Mekaru – ez a sérültek névsora, ők már a szombati, balatonfüredi mérkőzésen sem tudtak Gulyás István vezetőedző rendelkezésére állni sérülésük miatt. Egészen máig bizakodtunk, hátha valaki felépül, és segíteni tudja csapatát, Gulyás István azonban nem szolgált jó hírekkel a délutáni edzés után.
– Sajnos arra kell készülnünk, hogy ugyanazzal a csapattal leszünk kénytelenek kiállni, mint szombaton, nagy változásról tehát nem tudok beszámolni. Ennek ellenére mindent megteszünk a győzelemért, és azért, hogy kiszolgáljuk a közönségünket. Mindegy, hogy tízen vagy heten vagyunk, a mérkőzést annak kell megnyernie, aki a pályán van. Nem ismeretlen ez a szituáció senki előtt, számtalan mérkőzést játszottak már a fiúk, amikor hatvan percen át kellett helytállniuk, biztos vagyok benne, hogy megbirkóznak a feladattal.
Gulyás István nem számíthat könnyű mérkőzésre. Fotó: Magyari Máté
A sérültek miatt elsősorban a támadójátékban kell számítani változtatásokra – tette hozzá Gulyás István.
– Támadásban kell változtatunk, természetesen megpróbálunk alkalmazkodni ehhez a helyzethez. Az elmúlt napokban azon dolgoztunk, hogy az első meccsen tapasztalt hibákat kijavítsuk, és tovább erősítsük a védekezésünket. Ha ezt sikerül megvalósítanunk, versenyképesek lehetünk. Bízom a srácokban, biztos vagyok benne, hogy a saját önbecsülésük és a szurkolók egész éves támogatása miatt mindent meg fognak tenni a sikerért.
A szerdai meccsen mindenkire több feladat hárul majd a szokásosnál, így a csapatkapitány Sándor Ákosnak például irányító poszton is helyt kell állnia.
– Bízunk benne, hogy sikerül pótolni a kiesőket, de ehhez mindenkinek nagyobb erőket kell mozgósítania. Győzni szeretnénk, és ha érezzük a közönségünk biztatását, és egy kis szerencsénk is lesz, szerintem meglehet a siker.
Sándor Ákosra plusz feladatok várnak szerdán. Fotó: Magyari Máté
Nincs tehát könnyű helyzetben a B. Braun Gyöngyös csapata, amelynek győznie kell szerdán, ha a célkitűzései teljesítése után a legjobb négy közé is be szeretne kerülni a bajnokságban. A hazai pálya a mieink mellett szól, abban pedig biztosak lehetünk, hogy nagy küzdelmet láthatunk a pályán, és a csapat jó színvonalú mérkőzéssel fogja meghálálni a szurkolók biztatását.
Férfi kézilabda NB I., negyeddöntő, második mérkőzés
2014. 03.26. 18:00
B. Braun Gyöngyös – Balatonfüredi KSE
Városi Sport- és Rendezvénycsarnok
V.: Bacs József, Bán Tamás
A két győzelemig tartó párharc állása 1-0 a Balatonfüred javára.