Két gyöngyösi játékos is a magyar válogatottal készül hétfőtől a Horvátország elleni Európa bajnoki selejtezőre. Szalafai Gábor a tizennyolcas keret tagjaként Harsányi Gergely mellett játszik majd a jobbszélső poszton, míg Varsandán Milán a bővebb keret tagjaként együtt készül a válogatottal. Mindkettejüknek fontos lehetőség ez a jövőjük szempontjából – mondták el, amikor a válogatottsággal kapcsolatban kérdeztük őket.
Szalafai a horvátok ellen is bizonyíthat. (Fotó: Lénárt Márton)
Gykk.hu: Hogyan fogadtad a hírt, hogy beválasztottak a tizennyolc fős válogatott-keretbe?
Szalafai Gábor: Nagyon örültem neki, bevallom, egy kicsit meg is lepődtem. Remélem, ha odakerülök, hasznára tudok lenni majd a csapatnak.
Gykk.hu: Mit gondolsz, miért téged választottak Harsányi Gergely mellé a jobbszélső pozícióba?
Szalafai Gábor: Talán az játszhatott ebben szerepet, hogy azok közül, akik számításba jöhettek, én játszom a legrégebb óta az NB I-ben. Szerintem a rutin volt a döntő.
Gykk.hu: Mennyire lesz nehéz feladat helyt állni a válogatottban?
Szalafai Gábor: Harsányi Geri az egyik biztos pontja a válogatottnak, ezért úgy gondolom, hogy rám részfeladatok várhatnak majd, elsősorban azért, hogy tehermentesítsem őt. Remélem, ez sikerülni is fog.
Gykk.hu: Hogyan éled meg mindezt a karriered szempontjából? Mennyire fontos lehetőség a mostani behívó?
Szalafai Gábor: Ez minden játékos életében fontos, bármikor is jöjjön a lehetőség. Én tavasszal leszek huszonnyolc éves, könnyen lehet, hogy ez az utolsó ilyen lehetőség számomra a pályafutásom során. Szeretném tehát mindenképp megragadni, és ha lesz egy kis szerencsém is, akkor talán hosszú távon sikerül a válogatott közelében maradni.
Gykk.hu: Hogyan látod az esélyeket a horvátok ellen? A továbbjutás szempontjából már nincs igazi tétje a most következő két mérkőzésnek.
Szalafai Gábor: Igen, ez így van, de a legutóbbi világversenyeken rendre kikaptunk a horvátoktól, ezért mindenképp szeretnénk most bizonyítani. Hazai pályán erre abszolút esélyesnek tartom a válogatottat, és nem csak a horvátok ellen, hanem bárki ellen. Szerintem az első meccsen meglesz a győzelem, aztán Horvátországban majd meglátjuk. Ha jó napot fogunk ki, bármi megtörténhet, még ha a horvátok esélyesebbek is.
Varsandán Milán nagy lehetőség előtt áll. (Fotó: Lénárt Márton)
Gykk.hu: Április 1-től te is együtt készülhetsz majd a válogatottal. Mit jelent ez a gyakorlatban?
Varsandán Milán: Hétfőn találkozik a keret, és három napon át edzőtáborban készülünk majd az április 4-i veszprémi első EB-selejtezőre. Én a húszfős keretbe kerültem be, a tizennyolcas létszám fölött. Nagyon örülök, hogy harmadik szélsőként rám gondoltak, most itt a lehetőség, hogy bizonyíthassak. Örülök, hogy figyelnek rám, és igyekszem majd bizonyítani. Remélem, hogy ez jól sikerül, és a jövőben a szűkebb keretben is számítanak majd rám.
Gykk.hu: Hogyan lehet jól élni ezzel a lehetőséggel? Hogyan hívhatod fel magadra a leginkább a figyelmet?
Varsandán Milán: Én a saját dolgomat fogom csinálni, és amit elvárnak tőlem, azt maximálisan megpróbálom teljesíteni. Ezt a keretet sok minden befolyásolja még, biztosan lesz lehetőségem később is a bizonyításra. Ez fontos lépcsőfok a jövőm szempontjából is, amit ha sikerül meglépnem, akkor hosszú távon is számíthatnak majd rám a válogatottban. Mindent megteszek, hogy a legjobbat nyújtsam.