Megszakítanánk a rossz sorozatot
| Kategória: EgyébHíreink

Az eddig győzelem nélkül álló Dabas ellen szakítaná meg három mérkőzés óta tartó nyeretlenségi sorozatát a HE-DO B. Braun Gyöngyös, amely a következő rangadón hazai közönsége előtt lép pályára.

Szeptember 21-én aratta legutóbbi és eddigi egyetlen győzelmét a bajnokságban a HE-DO B. Braun Gyöngyös, azóta a Győr, a Tatabánya és legutóbb a PLER ellen sem termett babér farkasainknak, akik a Komló elleni győzelemmel és a Csurgóval szembeni döntetlennel eddig három pontot gyűjtöttek a bajnokságban. Következő ellenfelünk az a Dabas lesz, amely a Komló ellen megszerzett egy pontjával közvetlenül a mieink mögött áll a tabellán, a legutóbbi fordulóban pedig mindössze két góllal maradt alul a Tatabánya ellenében.

A múlt hétvégi mérkőzést elrontottuk, és ezen a héten is azon dolgozunk, hogy kitoljuk mérkőzésen belül azt az időszakot, amikor meggyőző teljesítményt nyújtunk, és hogy az ez idő alatt kialakított előnyünket megtartsuk a mérkőzés végéig – mondta Bíró Balázs vezetőedző. – Amennyiben ezeket a mérkőzésen belüli hullámzásokat le tudjuk rövidíteni, vagy esetleg eltüntetni, akkor újra győzelmeket fogunk aratni. Továbbra is azt gondolom, hogy ez egy nagyon jó csapat, és a szombati mérkőzésen sem lehet más a célunk, csak a két pont megszerzése. A Dabas nagyon veszélyes ellenfél, sok rutinos játékossal, és egy összeszokott, erős maggal. Mindkét csapat erősebb annál, mint ahol jelenleg a tabellán elhelyezkedik, biztos vagyok benne, hogy ők sem így tervezték a bajnokság elejét, emiatt is kiélezett csata várható – vetítette előre a szakember.

Csapatunk ezúttal sem lesz teljes, a korábban megsérült Jaros Olivér diagnózisa sem biztató, hazai nevelésű szélsőnk elülső keresztszalag-szakadást szenvedett, így Dobi Sándorhoz hasonlóan várhatóan ő sem léphet már idén pályára. Ami ellenfelünket illeti, a Dabas stabil kerettel rendelkezik, az elmúlt nyáron sem volt nagy mozgás a csapat háza táján, mindössze egy távozó és két érkező játékossal készültek az új szezonra Tomori Győző tanítványai, akik első győzelmükért küzdenek majd a Dr. Fejes András Sportcsarnokban, ezért várhatóan extra motivációval érkeznek Gyöngyösre.

K&H férfi kézilabda liga, 7. forduló
HE-DO B. Braun Gyöngyös – Dabas KC
2024. október 26. szombat, 18:00
Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport- és Rendezvénycsarnok
V.: Fekete Tamás Dávid, Hajdu Tamás