Magabiztos győzelem
| Kategória: Híreink

Magabiztos győzelemmel kezdte karácsonyig tartó sorozatát a HE-DO B. Braun Gyöngyös, amely végig vezetve, kilenc góllal diadalmaskodott az Európa-liga-főtáblás Fejér B.Á.L. Veszprém ellen.

Hatalmas iramban kezdődött a mérkőzés, farkasaink az első másfél percben egy 3-0-ás rohammal lepték meg ellenfelüket, azonban a vendégek is gyorsan összekapták magukat, és négy perc alatt összesen kilenc gól esett, az előnyünk pedig egyre olvadt (5-4). Ekkor azonban újra a mi perceink következtek, a 6. percre 7-4-re léptünk el, a 10. percre pedig négygólosra sikerült hizlalnunk a különbséget (9-5), ami időkérésre késztette Konkoly Csabát. A különbségből a taktikai szünet után sem tudott faragni a vendégcsapat, a fantasztikus formában védő Tomic kapuját alig-alig tudták bevenni, így tovább növelhettük az előnyünket, és az első negyedóra végén már 13-7-re vezettünk. A 22. perc elején 16-10 volt az állás, amikor a játékvezetők piros lappal kiállították védelmünk oszlopát, Gerdán Tibort, az időt pedig, amíg rendeztük a védelmünket, kihasználták a veszprémiek, és a 25. percre 16-13-ra zárkóztak. Az utolsó öt percből négyet emberhátrányban játszottunk ugyan, mégis sikerült növelnünk a különbséget, és 20-16-os hazai vezetésnél jöhetett a szünet.

Két gyöngyösi góllal indult a második félidő, a meccs két vezéregyénisége, Potisk és Hegedüs találtak be, a 32. percben már 22-16-ra vezettünk, a különbséget pedig állandósítani tudtuk, a kapuban Tomicot váltó, születésnapos Bartucz is kiválóan védett, a védelemben pedig Jógának sikerült Gerdánt pótolnia. A 42. percben a tizedik (!) gólját szerző Potisk révén 29-22 volt az állás, majd Lakosy a 30. gyöngyösi találatot is megszerezte a fantasztikusan buzdító ezerfős nézősereg előtt: 30-23. A vendégek 32-24-nél, a 44. percben időt kértek, de nem tudtak változtatni a játék képén, továbbra is a farkasok diktálták a tempót, a különbség pedig nem csökkent: védekezésben és támadásban is kimagasló teljesítményt nyújtottunk, az 53. percben Halász Levente góljával már 34-26-ra vezettünk. Bő három perccel a vége előtt Halász újabb gólja után a gyöngyösi közönség tízet számolhatott Konkoly Csaba együttesére: 36-26. A tízgólos különbséget ugyan nem sikerült megtartani a végére, de ez senkit sem zavart: magabiztos, 37-28-as győzelmet arattunk a Fejár-B.Á.L. Veszprém felett, és fontos két ponttal kezdtünk egy hosszú sorozatot.

K&H férfi kézilabda liga, 8. forduló
HE-DO B. Braun Gyöngyös – Fejér-B.Á.L. Veszprém 37-28 (20-16)
Gyöngyös, 1100 néző
V.: Bócz László, Wiedemann Viktor

Gyöngyös: Tomic, Bartucz (kapusok), Nkousa 1, Potisk 11, Halász 3, Varsandán 3 (2) , Bura 2, Hegedüs 6, Gábori 1, Lakosy 2, Schmid 2, Gerdán, Schaffer 1, Gráf 1, Jóga 4, Menyhárt. Edző: Bíró Balázs.

Veszprém: Podoba, Miklós (kapusok), Tóth 1, Szmetán 1, Hári 1, Preszter, Éles 9 (1), Stranigg, 6 Pulay 2, Szucsik 1, Ludmán, Molnár 1, Szrnka 3, Bugyáki 2, Vetési, Szatmári 1. Edző: Konkoly Csaba.

Kiállítások: 8, ill. 8 perc.
Hétméteresek: 2/2, ill. 3/1.

Értékelések:

Képgaléria: