Magabiztosan jutott a Ligakupa legjobb négy csapata közé a HE-DO B. Braun Gyöngyös, miután az öt góllal megnyert első mérkőzés után nyolc találattal győzött a negyeddöntő visszavágóján a Budai Farkasok ellen a Dr. Fejes András Sportcsarnokban.

Ötgólos előnnyel várta a Budai Farkasok elleni visszavágót a Ligakupa negyeddöntőjében a HE-DO B. Braun Gyöngyös csapata, amely hazai pályán vívta a második összecsapást. A hatodik perc derekáig fej-fej mellett haladt a két farkasfalka (3-3), onnan azonban 6-3-ra léptünk el. A budaörsiek jól küzdöttek, a 13. percben 8-7-nél már csak egy gól volt az előnyünk, és hasonló volt a helyzet a 20. perc elején, amikor 11-10-es állásnál Bíró Balázs magához hívta csapatát. Gyorsan sikerült gólt szereznünk, elszakadni azonban nem bírtunk ellenfelünktől, 1-2 gólon állandósult a különbség, és ez a félidő végét jelző dudaszóig sem változott, 18-16-os állásnál kezdődött a szünet.

A vendégek kezdhették a második játékrészt, az első gólt azonban a mieink szerezték, majd három perc alatt négygólosra növelték az előnyüket (21-17). Eldönteniük azonban nem sikerült a meccset, a budaörsiek a 39. percre egy 4-1-es rohammal feljöttek egy gólra (22-21). Sikerült rendezni a sorainkat, és 26-21-nél már ötgólos volt az előnyünk, tíz perccel a meccs vége előtt pedig héttel vezettünk (30-23). A szívós budaiak újabb felzárkózásba kezdtek, 30-27-ig jöttek fel, innen azonban ismét a mi perceink következtek, és a hajrában fokozatosan növeltük az előnyünket, három perccel a vége előtt ismét hét volt közte (36-29), a végeredményt pedig Gyánti Barnabás állította be egy üres kapus találattal: 37-29. Kettős győzelemmel, magabiztosan jutottunk a legjobb négy csapat közé a Ligakupában.

Férfi kézilabda Ligakupa, negyeddöntő, 2. mérkőzés
HE-DO B. Braun Gyöngyös – Budai Farkasok-Rév Group 37-29 (18-16)
Gyöngyös, 400 néző
V.: Nagy Ferenc, Túróczy József.

HE-DO B. Braun Gyöngyös: Bartucz, Gyánti 1 (kapusok), Nkousa, Halász 1, Jaros 4, Mátyás 2, Hegedüs 3, Gábori 4, Lakosy 5 (2), Schmid 2, Gerdán, Schäffer 3, Gyallai 1, Gráf 2, Jóga 3, Menyhárt 6. Edző: Bíró Balázs.

Budai Farkasok: Nánási, Szász (kapusok), Puskás 6 (3), Oldal 1, Nagy-Jávori 1, Nourelnden 2, Valler 3, Németh 4, Szövérdffy 1, Bodon 1, Holdosi 7, Kovács, Széles 1, Dósa, Nagy 2. Edző: Korsós Ádám.

Kiállítások: 8, ill. 6 perc.
Hétméteresek: 4/2, ill. 6/3.

Továbbjutott: HE-DO B. Braun Gyöngyös 75-62-es összesítéssel.

Értékelések:

Képgaléria: