Az Eger legyőzése után már a Fejér-B.Á.L. Veszprém ellen készül a HE-DO B. Braun Gyöngyös csapata, amelynek komoly koncentrációra lesz szüksége, hogy ne érjék meglepetések.
Hatodik tavaszi mérkőzésén második győzelmét aratta az elmúlt hétvégén a HE-DO B. Braun Gyöngyös csapata, amely a Szeged elleni bravúros sikerrel, a PLER-rel szemben elért döntetlennel és az Eger legyőzésével öt pontot gyűjtött az eddigi tavaszi fordulók során.
– Nagy szükségünk volt a győzelemre, nemcsak azért, hogy visszavágjunk az idegenbeli vereségért, hanem az elmúlt fordulókban elhullajtott pontjaink miatt is. A támadójátékunkban tapasztaltam megtorpanásokat, de a második félidő elején mutatott teljesítményünkkel sikerült stabilizálni a játékunkat és kiharcolni a győzelmet – mondta Bíró Balázs vezetőedző.
Farkasainkra a folytatásban is fontos mérkőzések várnak: a következő fordulóban a Fejér-B.Á.L. Veszprém otthonában lépnek pályára.
– Az ellen a csapat ellen készülünk, amely a hétvégén kis híján pontot rabolt a Komlótól, és bár a tabellán elfoglalt helyezésén még nem látszik, sokat lépett előre, mióta Danyi Gábor vezeti a csapatot. Nagyon koncentráltan kell játszanunk, ha azt szeretnénk, hogy ne érjenek bennünket meglepetések, de természetesen most is a győzelem az elvárás magunkkal szemben – mondta Bíró Balázs, aki a sérültek játékáról egyelőre nem tudott biztosat mondani. – A húzódással küzdő Hegedüs Márk és Podoba János játéka egyelőre bizonytalan, nagyobb a valószínűsége, hogy az Eger elleni meccshez hasonlóan a szombati találkozót is kihagyják, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy pályára tudjanak lépni.
A Fejér-B.Á.L. Veszprém két győzelmével és négy pontjával a sereghajtó a tabellán, a legutóbbi fordulóban pedig még messzebb került a kiesés elől menekülő vetélytársaitól, vagyis minden pontért teljes erőbedobással küzd. A mieink továbbra is a középmezőny alsó felében foglalnak helyet, a kilencedik helyről várják a szombati összecsapást. Farkasaink eddig 16 pontot gyűjtöttek, éppen annyit, mint a nyolcadik helyezett Balatonfüred, és mindössze eggyel kevesebbet, mint a hetedik Dabas, vagyis egy győzelemmel adott esetben akár helyezéseket is lehetne javítani.
K&H férfi kézilabda liga, 20. forduló
Fejér-B.Á.L. Veszprém – HE-DO B. Braun Gyöngyös
Veszprém, Városi Sportcsarnok
2024. március 30. szombat 18:00
V.: Altmár Kristóf, Horváth Márton