Két pontért utazunk Dabasra vasárnap
| Kategória: Híreink

Újabb fontos mérkőzés előtt áll a HE-DO B. Braun Gyöngyös. Farkasaink ezúttal Dabasra utaznak, ahonnan két ponttal térnének haza.

Az elmúlt héten két mérkőzésen is pályára lépett a HE-DO B. Braun Gyöngyös, amely szerdán a Magyar Kupa negyeddöntőjében győzte le a Budakalászt, majd vasárnap megszerezte második tavaszi bajnoki győzelmét a PLER ellen. Az egy héten belül aratott két győzelem nagyon fontos volt a csapat számára – emelte ki Bíró Balázs vezetőedző.

Mind mentális szempontból, mind bajnoki pontok tekintetében nagyon fontos volt a hétvégén megszerzett győzelem. Örülök annak, hogy a két mérkőzést fizikálisan is jól bírtuk, amit az is bizonyít, hogy a vasárnapi mérkőzés véghajrájában tudtunk fordítani – fogalmazott a vezetőedző.

A HE-DO B. Braun Gyöngyös vasárnap a sereghajtó Dabashoz utazik, ám Bíró Balázs óva int attól, hogy a helyezése alapján ítéljük meg következő ellenfelünket.

Mindenkit óva intenék attól, hogy az alapján ítélje meg ezt a mérkőzést, hogy a tabella utolsó helyezettjével játsszunk, mert komoly védőfallal, jó kapusokkal és rutinos, válogatott múlttal rendelkező játékosok sorával rendelkeznek, ráadásul a vasárnapi lesz az egyik utolsó alkalom számukra, hogy elkezdjék gyűjteni a pontokat a bennmaradásért folytatott küzdelemben. Mindettől függetlenül természetesen a győzelemért utazunk – fogalmazott a vezetőedző.

A Dabas hat tavaszi mérkőzésén nem tudott pontot szerezni, az ősszel elért két győzelmükkel és három döntetlenükkel hét pontot gyűjtöttek, ami egyelőre csak a tabella 14. helyére elég. A mieink két tavaszi győzelmükkel megerősítették helyüket a tabella nyolcadik helyén, de a sűrű mezőnyben továbbra is minden pontra szükségük van. Ősszel egyébként Gyöngyösön 24-24-es döntetlent játszott a két csapat, ám farkasaink ezúttal nem osztozkodásra készülnek, hanem arra, hogy mindkét pontot hazahozzák.

K&H férfi kézilabda liga, 20. forduló
Dabas KC – HE-DO B. Braun Gyöngyös
2025. március 30. vasárnap, 18:00
Dabas, OBO Aréna
V.: Kiu Gábor, Kiu Tamás

Élő közvetítés: DABAS KC – HE-DO B.BRAUN GYÖNGYÖS – K&H férfi liga, 2025.03.30. 18:00