Győzelem a Fradi ellen
| Kategória: HíreinkA Cegléd elleni háromgólos vereség után győzelemmel hangolt a rájátszásra a B. Braun Gyöngyös: az FTC-PLER Budapest ellen a mieink 28-29-re diadalmaskodtak a fővárosban.
A rájátszás előtti, szokatlanul hosszú szünetet felkészülési mérkőzésekkel teszi hasznossá a B. Braun Gyöngyös. Az első találkozón hazai pályán szenvedtünk 26-23 arányú vereséget a Ceglédtől, majd jött volna a Balmazújváros elleni idegenbeli meccs. Az időjárás azonban közbeszólt: a nagy havazás miatt a mieink nem kockáztatták meg az utazást, a mérkőzést a jövő héten pótolják a csapatok.
Csütörtökön az FTC-PLER Budapest volt az ellenfél, a Lőrinci Sportcsarnokban a B. Braun Gyöngyös végül egygólos győzelmet aratott. Pedig a találkozó elején úgy festett, a fiatal erőkből álló mieink megsemmisítő vereséget mérnek a házigazdákra. A tizenötödik percben 8-1-re vezettünk, majd a budapestiek öt gólra felzárkóztak, de a félidei 15-10-es gyöngyösi vezetés így is megnyugtatónak volt mondható. Hasonlóan alakult a második játékrész is, ötgólos előnyünket egészen az ötvenedik percig sikerült megőriznünk. Az utolsó öt percre négygólos előnnyel fordultunk, amiből azonban csak egyet sikerült megtartanunk a végéig, így 29-28-ra nyertük a találkozót. Kiegyeznénk ezzel bármelyik tétmeccsen is.
FTC-PLER Budapest – B. Braun Gyöngyös 28-29 (10-15)
Felkészülési mérkőzés, Lőrinci Sportcsarnok.
V: Kisfalvi, Péli
FTC-PLER Budapest: Rév 7, Pálos 5, Lendvay 4, Auth 2, Laurencz 2, Pavlovics 2, Vancsics 2, Zsiga D. 2, Mikita 1, Szűcs 1.
Edző: Zsiga Gyula
B. Braun Gyöngyös: Oláh 5, Szöllősi 5, Gazdag 4, Sándor R. 4, Frey 3, Szabó 3, Debreczeni 2, Sándor Á. 2, Koller 1.
Edző: Nagy Károly