Eredményes volt a felkészülés
| Kategória: Híreink

Eredményes téli felkészülési időszakon van túl a B. Braun Gyöngyös kézilabdacsapata, amely három héten át készült a bajnokság tavaszi szezonjára. Ez idő alatt a fiúk négy edzőmeccsen léptek pályára, és három győzelmet arattak. Legutóbb épp a bajnoki tabellán közvetlenül mögöttünk szereplő, nagy rivális Balatonfüred gárdáját sikerült három góllal felülmúlni. A bajnokság kedden kezdődik, a mieink első ellenfele a Provident Junior Válogatott lesz majd, aztán a Csurgó ellen lépünk pályára.

Sorrendben a Kassa és a szintén szlovák, az európai kupaporondon is érdekelt Tatran Presov, valamint a hazai élvonalban szereplő Mezőkövesd és Balatonfüred ellen játszottunk felkészülési mérkőzést az elmúlt három hétben. Az első meccsen, a Kassa ellen magabiztos győzelmet arattunk, majd alulmaradtunk Eperjesen a Tatran Presov pályáján. A harmadik edzőmérkőzésünket Mezőkövesden játszottuk, ahol gyenge első félidő után, a második játékrészben hétgólos hátrányról sikerült felállni és kétgólos győzelmet aratni. Ezt követte a balatonfüredi fellépés, ahol jóval magabiztosabb játékkal, a félidőben 15-12-re vezetve 28-25-ös győzelmet sikerült aratnunk. Gulyás István vezetőedző is elégedett volt a látottakkal.

– Megleptek a fiúk, nyoma sem volt annak, amit szerdán láttunk Mezőkövesden. Az első perctől koncentráltan, jól játszottak a fiúk, a balszéltől a kapuson át a jobbszélig mindenki előremutató, jó játékot mutatott be.

felkeszules

Fotó: Magyari Máté

Pénteken a B. Braun Gyöngyös két válogatott szélsője, Varsandán Milán és Szalafai Gábor is csatlakozott a kerethez, és kivette a részét a legnagyobb riválisunk ellen aratott győzelemből.

– Külön öröm volt számomra, hogy mindketten csatlakoztak hozzánk. Bár mindkettejüknek felajánlottam a pihenőnapot, ezzel a lehetőséggel nem éltek, gyakorlatilag ahogy leszálltak a repülőről, a csapat rendelkezésére álltak – mondta Gulyás István, aki összességében is elégedett a háromhetes felkészülés során végzett munkával. – A legfontosabb célunk az volt, hogy visszazökkenjünk a bajnoki ritmusba, és ott tudjuk folytatni, ahol tavaly év végén abbahagytuk. A csapat az őszi fordulók során gyakorlatilag teljesítette célkitűzését, ezért félő volt, hogy játékosaink elkényelmesednek a tavaszi szezonra, ezt szerettük volna egy intenzív felkészülési programmal elkerülni, és ez sikerült is. Bár a mezőkövesdi edzőmeccs első félidejével egyáltalán nem vagyok elégedett, a háromhetes felkészülési időszakkal összességével igen, hiszen pénteken Balatonfüreden már azt a teljesítményt nyújtottuk, amelyre a tavaszi folytatásban is szükségünk lesz.

Gulyás István azt is elmondta: a csapat játékosai jó formában várják a kedden esedékes bajnoki rajtot, sérülés nem nehezíti az együttes dolgát, így minden adott ahhoz, hogy a sikeres őszi szereplés után a tavaszi szezont is eredményesen zárja a B. Braun Gyöngyös, amely huszonhárom pontjával a bajnoki tabella ötödik helyéről várja a folytatást. A célkitűzések változatlanok, a B. Braun Gyöngyös az első hat pozíció valamelyikét szeretné megszerezni, de Gulyás István vezetőedző azt mondta: ezen belül minél jobb helyezést szeretnének elérni, hogy a lehető legjobb helyzetből várják a rájátszást.

A B. Braun Gyöngyös felkészülési mérkőzései:
B. Braun Gyöngyös – MHK Kosice 36-21 (18-9
Tatran Presov – B. Braun Gyöngyös 34-30 (18-14)
Mezőkövesd – B. Braun Gyöngyös 23-25 (15-8)
Balatonfüred – B. Braun Gyöngyös 25-28 (12-15)

A B. Braun Gyöngyös bajnoki programja:
2014. 01. 28. B. Braun Gyöngyös – Junior Válogatott
2014. 02. 01. B. Braun Gyöngyös – Csurgói KK
2014. 02. 08. Orosháza Linamar – B. Braun Gyöngyös
2014. 02. 15. B. Braun Gyöngyös – Pick Szeged
2014. 02. 21. Váci KSE – B. Braun Gyöngyös
2014. 03. 01. B. Braun Gyöngyös – Grundfos Tatabánya
2014. 03. 08. ETO-SZESE Győr – B. Braun Gyöngyös