Elkezdtük a munkát
| Kategória: Híreink

Megkezdte a felkészülést a tavaszi idényre a HE-DO B. Braun Gyöngyös. Játékosaink január 3-án találkoztak először az új évben, a téli pihenő pedig a sérültek regenerációját is segítette. A felkészülési időszakban három edzőmeccsen és egy Magyar Kupa-találkozón lépnek pályára farkasaink.

A szokásos felmérésekkel és tesztekkel kezdte a téli felkészülést a HE-DO B. Braun Gyöngyös, január 6-án, hétfőn pedig már az érdemi munka is elkezdődött a téli pihenőt követően.

Az Eger elleni mérkőzés másnapján egy jó hangulatú disznóvágás keretében lezártuk az évet, és megkezdtük a pihenést. Azért döntöttünk így, mert a sok sérülés miatt több játékosra is nagyobb teher hárult ősszel, és nem szerettük volna kizsigerelni őket, így a szokásosnál most több pihenőt kaptak – idézte fel az őszi idény zárását Bíró Balázs vezetőedző. Karácsonyig passzív pihenéssel töltötték az időt a játékosok, ezt követően kaptak kötelező otthoni programot, amit mindenki elvégzett.

A srácok egészségesen jöttek vissza, olyan állapotban vannak, hogy egyből el is tudtuk kezdeni az érdemi munkát. Ez azért is örömteli, mert a sorsolásunk miatt létfontosságú, hogy jól sikerüljön a felkészülés. Az első öt fordulóban olyan meccsek várnak ránk, amelyek eldöntik, hogy mi lehet a realitás a szezon végére – fogalmazott a vezetőedző.

Az első héten még nem teljes létszámmal edz a csapat, ugyanis Martin Potisk a szlovák válogatottal tart, Nagy Ádám és Gáspár Zsombor pedig a magyar junior, illetve serdülő válogatott összetartásán vesz részt. Azok a játékosok, akik az ortodox naptár szerint ünneplik a karácsonyt, a hét második felében csatlakoznak a kerethez, míg másoknak az egyetemi vizsgaidőszakkal kell összeegyeztetniük az edzéseket. A második héttől azonban már teljes létszámmal készülnek a farkasok, és több, korábban sérüléssel küzdő játékos is elkezdhette a munkát.

A pihenő jót tett sérültjeinknek, Bodor Márk húzódása meggyógyult, Kovács Geri és Schäffer Zsolti is százszázalékos munkát tud végezni, persze őket még formába kell hozni februárra. Hegedüs Márk bokacsont-sérülése lassan gyógyul, de reményeink szerint februárra ő is bevethető állapotba kerül. Sajnos Usiknak sérvproblémája jelentkezett a szünet alatt, őt jelenleg Fehéroroszországban vizsgálják, de várakozásaink szerint mezőnyjátékosaink közül Dobi Sanyi és Jaros Olivér kivételével mindenki felépül a tavaszi rajtra – osztotta meg a legfrissebb fejleményeket Bíró Balázs.

A felkészülési időszakban összesen négy mérkőzést játszanak farkasaink, akik január 15-én a szlovák Extraligában szereplő Kassát fogadják, majd január 17-én a PLER együttesét látják vendégül. Január 24-én Debrecenben vár Magyar Kupa-meccs a farkasokra, akik 31-én a Budakalász vendégeként zárják a felkészülést.

A tavaszi idényt érintő változás, hogy a Veszprém elleni hazai mérkőzésünket két nappal korábban rendezzük, április 6-a, vasárnap helyett 4-én, pénteken érkezik a címvédő Gyöngyösre.

A HE-DO B. Braun Gyöngyös soron következő mérkőzései:

  • 2025. január 15. 19:00 HE-DO B. Braun Gyöngyös – HK Kosice
  • 2025. január 17. 17:00 HE-DO B. Braun Gyöngyös – PLER-Budapest
  • 2025. január 24. 18:00 DEAC – HE-DO B. Braun Gyöngyös
  • 2025. január 31. 18:00 CYEB Budakalász – HE-DO B. Braun Gyöngyös