Edzőmeccsekkel készülünk a rájátszásra
| Kategória: Híreink

Nem telik tétlenül a hathetes kényszerszünet a B. Braun Gyöngyös csapatának háza táján. Az alapszakasz hatodik helyén végzett alakulat a rájátszás kezdetéig több edzőmérkőzést is játszik, miközben egyéni edzésprogramokra és a rehabilitációra koncentrálnak.

Csapatunk a felsőházi rájátszásban a harmadik helyezett Csurgóval vív két nyert mérkőzésig tartó párharcot az elődöntőbe jutásért. Immár a találkozók hivatlos időpontjai is ismertek: az első mérkőzést április 19-én pénteken 18:00 órától Csurgón játsszuk majd, a második találkozóra pedig a gyöngyösi Városi Sport- és Rendezvénycsarnokban kerül sor április 24-én ugyancsak 18:00 órától. Amennyiben harmadik mérkőzésre is szükség lesz a prágharc eldöntéséhez, azt április 27-én, Csurgón rendezik.
A rájátszás meglehtősen távoli időpontját nem tétlenül várja a B. Braun Gyöngyös csapata, amely több edzőmérkőzést is játszik a következő egy hónapban. Legközelebb március 21-én csütörtökön 15:00 órakor lépnek pályára Nagy Károly vezetőedző tanítványai a Városi Sport- és Rendezvénycsarnokban, ahol a Cegléddel játszanak felkészülési mérkőzést. A találkozó látogatása ingyenes. A következő edzőmeccsre Balmazújvárosban kerül sor március 27-én, majd április 4-én, csütörtökön a fővárosban lép pályára a gyöngyösi alakulat az FTC-PLER Budapest vendégeként.

Mindeközben a játékosok egyéni edzésprogram alapján készülnek, sérült játékosaink pedig kés alá fekszenek. Bakos Dávid térdéből levált porcdarabot távolítanak el, Hudák Henriknek pedig a térdszalagját kell műteni.

Utánpótlás együtteseinkre is vár feladat bőven: a juniorok a bajnokság ötödik helyéért küzdenek a hétvégén Budapesten, az ifjúsági csapatra pedig április 5-6-án vár hasonló feladat. A serdülő bajnokságban Komló és Pécs lesz a B. Braun Gyöngyös fiataljainak következő ellenfele.