Tavalyi pozícióján egy helyet javítva, a hatodik helyen zárta a K&H férfi kézilabda liga 2024/2025-ös szezonjának küzdelmeit a HE-DO B. Braun Gyöngyös csapata, amelynek mélypontokból és bravúros győzelmekből is jócskán jutott ebben a bajnoki évben. A csapat második gyöngyösi szezonját záró vezetőedzőjével, Bíró Balázzsal értékeltük a mögöttünk hagyott fordulókat.

– Hullámhegyek és hullámvölgyek határozták meg a csapat szezonját, de ez talán a mezőny nagy részéről elmondható, egymást érték a meglepetések, senki, sehol nem mehetett biztosra. Visszatekintve hogyan értékeled ezt a hektikus, nehéz szezont?

– Ha egy szóval kellene válaszolnom, akkor azt mondanám, elégedett vagyok. A keretünk lényegesen fiatalodott a tavalyihoz képest, sok tapasztalt játékos, több száz NB I.-es meccs rutinjával távozott, ezért az, hogy lesznek hullámvölgyek a teljesítményünkben, természetes volt. Ha a szezon egészét nézem, és számba veszem mindazokat a nehézségeket, amikkel szembe kellett, hogy nézzünk, az a tény, hogy előre tudtunk lépni a tavalyi helyezésünkhöz képest, fantasztikus eredmény. A hullámvölgyeket lehet csökkenteni, fiatal csapatunk pedig sokkal rutinosabb lesz a következő szezonban, ami bizakodásra ad okot, van még potenciál ebben a gárdában.

– Ha már hullámvölgyeket és hegyeket említettünk, számodra mi volt a szezon csúcs-, illetve mélypontja?

– Ha egy mérkőzést kellene kiemelnem, természetesen a Szeged elleni hazai győzelmet emelném ki, ugyanis ritkán adatik meg egy edző életében, hogy nem veszprémiként le tudja győzni a Szegedet. Ha azonban szakaszokat nézünk, akkor az utolsó nyolc mérkőzést nevezném a csúcspontnak, azt a nyolc meccset, amelyen mindössze egy vereséget szenvedtük, ami emberfeletti teljesítmény. Mélypontot nehéz megneveznem, hiszen értelemszerűen inkább a pozitívumokra szeret koncentrálni az ember, de az egri és a komlói idegenbeli vereség nagyon fájt, emellett talán a tavaszunk első fele volt az, amikor a legnehezebb pillanatokat éltük át a csapattal. Érdekes és tanulságos is, hogy egy féléven belül történt ez a hullámzás.

– Schäffer Zsolt és Lucia Bura egyaránt az őszi zárómeccsen szenvedett vereséget, és hamar kiderült, hogy sérülésük súlyos, ezért a tavaszi idényre mindkét balkezes átlövőjét elveszítette a csapat. Hogyan sikerült ezt a helyzetet kezelni?

– Ennek több összetevője van. Szerencse volt a szerencsétlenségben, hogy a két sérülés nem egy olyan időszakban történt, amikor egymást követik a mérkőzések, előttünk állt a januári alapozás, ami időt adott nekünk arra, hogy ezt a helyzetet kezeljük. A kulcs Ubornyák Dávid és Schmid Péter jobbátlövőben nyújtott játéka volt, képesek voltak felnőni a feladathoz, és emiatt nagyon hálás vagyok nekik. Le kellett butítanunk azt a kombinatív kézilabdát, amit szerettünk volna játszani, emiatt persze beszűkültek a lehetőségeink. Kívülről úgy tűnhetett, hogy egyszerű alapjátékokat játszunk, de ez nem teljesen igaz, mert ebben nagyon sok tudatos elem volt, és nagyon sok gyakorlás állt mögötte, de tény, hogy leegyszerűsödött a játékunk. A tavasz első felében, a Komló és a Fradi elleni vereség környékén, amit az előbb a szezon mélypontjának neveztem, féltem is tőle, hogy a játékunk annyira beszűkül, hogy nem tudunk újat húzni meccs közben. Akkoriban tartottam tőle, hogy ebből még komolyabb baj is lehet, utólag már talán bevallhatom, megfordult a fejemben, hogy esetleg hátrafelé kell majd nézegetnünk, és akár még kiesés elleni harc is lehet belőle, bármennyire is furán hangzik a hatodik hely megszerzésének ismeretében. Természetesen a télen szóba került balkezes játékos igazolása, de mivel akkor már pontosan tudtuk, hogy nyártól milyen összetételben fogunk majd nekivágni a következő szezonnak, nem akartuk ezt a rendszert megbontani, és egy nem a tervezett rendszerünkbe illő játékost igazolni, aki ráadásul ki tudja, mikorra tudott volna a csapatunkba illeszkedni. Nagy Ádám hazahívása is szóba került, de úgy véltük, ez nem szolgálná a személyes fejlődését, ezért ezt az opciót is elvetettük. Azonban ekkor is szerencsénk volt, a Komló elleni meccs után háromhetes bajnoki szünet következett, amiben sikerült rendezni a sorainkat, és meg tudtunk indulni felelé. A csapat összezárt, és a tavasz második felében rátettek egy jó nagy lapáttal, és talán akkor értek igazán csapattá. Ez nem csak mérkőzéseken, de edzéseken és az öltözőben is látszott. Időre volt szükség, hogy a háromirányítós játékunk beérjen, ekkorra szokták meg a páros kapcsolatokat, és állt össze a játékunk. Ami pedig még nagyon kellett ehhez a meneteléshez, az a biztos kapusteljesítmény, ami az odáig eltelt bő másfél évben hiányzott. Voltak persze jó meccseik a kapusainknak, de huzamosabb időre nem sikerült kiszámíthatóan stabil teljesítményt nyújtanunk ezen a poszton. Az utolsó nyolc meccsen azonban a kiemelkedő egyéni teljesítmények mellett a kapuban is stabilizálódtunk, ami ugyancsak kellett a hatodik helyhez.

– Ha posztok szerint nézzük a csapat teljesítményt, hogyan értékeled azt, amit a játékosok nyújtottak?

– A kapuban Aleksandar Tomic sokszor maradt egyedül, de ennek ellenére kiegyensúlyozottabb teljesítményt tudott nyújtani, mint tavaly, és nagy szerepe van abban, hogy a bajnokság utolsó szakasza így alakult. Abban bízom, hogy érkező társával, Ilya Usikkal együtt még stabilabbak leszünk, illetve a korábbiakhoz képest kevesebb sérülés fogja őket hátráltatni. Podoba János szezonja nagyon hektikus és sérülésekkel tarkított volt, igazán nem is tudott formába lendülni, és így nem tudta bizonyítani, hogy mire lehetne képes. Balszélen Varsandán Milán meghatározó szerepet töltött be, az ő érdemeit az utolsó mérkőzés és az azt követő ünneplés jól megmutatta, bízom benne, hogy a két fiatalunk, Edwards Olivér és Gyallai Bercel jövőre elindulnak azon az úton, hogy az örökébe lépjenek. Balátlövőben Bodor Márk teljesítménye felfelé ívelő volt, bízom benne, hogy legalább ugyanilyet vagy még jobbat tudunk belőle kihozni jövőre. Remélem, Kovács Gergő műtétje után a bajnokság elejére százszázalékos állapotba kerül, és újra azt a játékot láthatjuk tőle, amit a NEKA-n a térdsérülése előtt nyújtott. A beállóknak a mi rendszerünkben nagyon nagy szerepe van, mind támadásban, mind védekezésben sok múlik rajtuk. Hegedüs Márk vezér volt ebben a szezonban is a pályán és azon kívül egyaránt. Jóga Norbert nagyon jól egészítette ki őt, míg Pietruszko nem igazán tudott beilleszkedni, és a teljesítménye is elmaradt a klubtársaitól. Az ő helyére érkező fiatal Dobi Sándortól azt reméljük, hogy beváltja a hozzá fűzött reményeket, és akár hosszú távon megoldás lehet az egyik beállós pozíciójára. Irányítóinkkal, Ubornyák Dáviddal, Martin Potiskkal, Schmid Péterrel és Gráf Martinnal maximálisan elégedett vagyok, mert amit különösen tavasszal produkáltak, az az elvárásaimon felüli volt, és megérdemlik az elismerést érte. Jobbátlövőben sajnos a sérülések határozták meg a szezonunkat, de biztos vagyok abban, hogy Schäffer Zsolt megerősödve tér vissza, és Mitar Markezzel, valamint a fiatal Nagy Ádámmal együtt nagyon erős triót alkotnak majd. Jobbszélen számomra az év egyik legkellemesebb meglepetése Jaros Olivér teljesítménye. Bármilyen szituációban került bevetésre, nem okozott csalódást, és tavasszal Lakosy Máté is kezdte visszanyerni az első szezonban mutatott formáját.

– Nemcsak a játékosok, hanem a csapat mellett álló szurkolók is többször bizonyították, hogy minden helyzetben lehet rájuk számítani. Hogyan alakult a kapcsolatotok a második évedben?

– Második évemet befejezve, és saját bőrömön tapasztalva a különböző csarnokok hangulatát, azt kell mondjam, hogy méltán lehetek büszke arra, hogy ennek a csapatnak vagyok a vezetőedzője, és hogy egy ilyen tábor áll mögöttünk. Szinte az egész város támogatását érezzük, és százszázalékig biztos vagyok abban, hogy bármennyire is elcsépeltnek hangzik, de ez a szurkolói közösség pontokat és helyezéseket jelent egy szezonon belül. Azzal szeretnénk a következő szezonban is meghálálni nekik ezt a kitartó és ellentmondást nem tűrő szurkolást, hogy még tovább fejlődve igyekszünk nagy sikereket elérni.