Pénteken Vácra utazik a B. Braun Gyöngyös csapata, hogy visszaszerezze az ősszel, hazai pályán elhullajtott egy pontot. A győzelemre szükség is van, hogy a csapat elérje célját, és a negyedik helyen zárja az alapszakaszt, hiszen szoros a verseny a Tatabánya, a Balatonfüred és a mieink között. Koller Tamás úgy véli: ha képesek leszünk csapatként játszani, meg lehet szerezni a győzelmet.
Alig egy héttel ezelőtt a Pick Szegedet fogadtuk a bajnokságban, és jó negyven percen át tudtuk tartani a lépést a szegediekkel, akik két-háromgólosnál nagyobb előnyt tartósan nem tudtak kialakítani. Bár végül a Szeged magabiztos győzelmet aratott, mi sem lehettünk elégedetlenek, hiszen a sérült Szalafai Gábor és Hudák Henrik nélkül is jó meccset játszottunk. Koller Tamás szerint – aki három gólt szerzett a szegediek ellen – sikerült csapatként funkcionálni, és erre lesz szükség pénteken is.
– Egy csapatként próbáltunk játszani a Szeged ellen, és ezt többnyire sikerült is megvalósítanunk. Mindenki a legjobbra fog törekedni a Vác ellen is, és ha sikerül ismét megtalálnunk az összhangot, akkor megszerezzük a győzelmet. Nem lesz könnyű, hiszen tavaly sem volt könnyű idegenben, de szükségünk van erre a két pontra, ezért mindent meg fogunk tenni a pályán– mondta az átlövő.
Koller Tamás szerint csapatban az erő. Fotó: Magyari Máté
A két pontra valóban szükségünk van, hiszen nagyon szoros a mezőny a 4-6. helyen. A hármast a Tatabánya vezeti, a B. Braun Gyöngyös egy ponttal van lemaradva az ötödik helyen, és két pontra tőlünk már ott a Balatonfüred a hatodik helyen. Minden pontra szükség van tehát a folytatásban. Gulyás István szerint nem lesz könnyű dolgunk Vácott, ezt bizonyítja a hazai mérkőzés is, ősszel ugyanis 29-29-es döntetlen született a két csapat találkozóján.
– Egyértelműen a győzelemért utazunk Vácra, hiszen a saját magunk által kitűzött célokat csak így tudjuk teljesíteni, nem mellesleg pedig szeretnénk visszaszerezni az itthon velük szemben elhullajtott pontunkat. A csapat jó hangulatban készül, játékosaink erősek, birtokba vehettük az új erősítő termünket is, amelynek segítségével valóban európai színvonalon készülhetünk. Kiélezett mérkőzésre számítok, de azt gondolom, kézben tudjuk majd tartani a találkozót. A legfontosabb, hogy magunkra, a saját játékunkra figyeljünk, és akkor nem lehet gond – fogalmazott a vezetőedző.
Gulyás István győzelmet vár csapatától pénteken. Fotó: Magyari Máté
Gulyás István azt is elmondta: Szalafai Gábor felépült sérüléséből, immár százszázalékos edzésmunkát tud végezni, és pénteken is pályára léphet, akár csak Hudák Henrik, aki szintén kezd rendbe jönni sérülése után. Rossz hír azonban, hogy Tamási Zsolt térde megsérült, az ő állapotáról biztosat még nem lehet tudni, a napokban esedékes orvosi vizsgálat hivatott eldönteni, milyen állapotban van kapusunk térde.
Ezt leszámítva azonban teljes kerettel készül a B. Braun Gyöngyös a pénteki találkozóra, amelyre több szurkoló is elkíséri a csapatot, hiszen a meccsre indított busz gyakorlatilag megtelt, így a lelátóról is érkezhet majd biztatás játékosaink részére. Bízunk benne, hogy ez is hozzásegíti majd a fiúkat a győzelemhez. A pénteki találkozóról 18:00 órától élő, szöveges tudósításban számolunk be. A jövő keddi, fővárosi járatra még tíz hely szabad, az FTC elleni kupameccsre induló ingyenes szurkolói buszra Vernyik Lászlónál lehet jelentkezni a 30/205-27-18-as telefonszámon.