A Telekom Veszprém érkezik Gyöngyösre
| Kategória: Híreink

Két nappal a Magyar Kupa Veszprémben lejátszott negyeddöntője után a bajnokságban is megmérkőzik egymással a Telekom Veszprém és a HE-DO B. Braun Gyöngyös. A találkozót ezúttal farkasaink vívhatják hazai pályán, várhatóan telt ház előtt.

43-30 arányban maradt alul a Magyar Kupa csütörtökön rendezett negyeddöntőjében a HE-DO B. Braun Gyöngyös a Veszprém Arénában, ahol a farkasok jól küzdöttek, de nem bírtak a világsztárok alkotta BL-résztvevő veszprémiekkel, akik így a papírformát igazolva jutottak a legrangosabb hazai kupasorozat négyes döntőjébe. Pihenni azonban nincs idő, szombaton máris bajnoki mérkőzés vár a farkasokra, akik újra a Telekom Veszprémmel kerülnek szembe, céljuk pedig az lesz, hogy a csütörtökinél szorosabb meccset vívjanak a bakonyiakkal – erről beszélt a kupameccs utáni sajtótájékoztatón Bíró Balázs vezetőedző.

– A csütörtöki mérkőzés első húsz percében voltak szép megoldásaink, a mérkőzésnek abban a szakaszában lépést is tudtunk tartani a Veszprémmel. Szombaton a célunk nem lehet más, mint hogy ennél szorosabb meccset játsszunk, ugyanakkor a találkozó jó alkalmat kínál a felkészülésre is, hiszen hamarosan egy újabb fontos meccsre érkezünk majd a másik veszprémi csapathoz, ott pedig győzelmi célokkal fogunk pályára lépni – mondta Bíró Balázs, aki sérülés vagy betegség miatt továbbra sem tudja minden játékosát a pályára küldeni, ám mindenképp pozitív fejlemény, hogy Dino Hamidovic hosszú idő után újra pályára léphetett a csütörtöki találkozón.

A kupameccsel ellentétben a szombati bajnokit hazai pályán játszhatják farkasaink, akik minden bizonnyal telt ház előtt léphetnek majd pályára. A találkozó előtt pedig a Gyöngyösi Kézilabda Klub és a Mátra Lions Club közös akciójának keretében a rászorulók részére gyűjtött tartós élelmiszereket is átadjuk majd.

K&H férfi kézilabda liga, 18. forduló
HE-DO B. Braun Gyöngyös – Telekom Veszprém
2023. március 18. szombat, 18:00
Dr. Fejes András Sportcsarnok
V.: Rontó Ádám, Szanyi Péter Gábor
Jegyvásárlás: https://tixa.hu/gyongyos-telekomveszprem-20230318

https://gyongyosma.hu/2023/03/17/hedo-bbraun-gyongyos-telekom-veszprem/?fbclid=IwAR0y8G0xByTZ8mAGLt0MsFJTR4iDxSmd5ZmmLOTNbTwElmvX6iRQZwgzYCg
A szombati mérkőzést a Gyöngyösi TV élőben közvetíti.