Új edzésformát iktatott be Németh Tamás erőnléti edző a HE-DO B. Braun Gyöngyös felkészülésébe. A farkasok immár piláteszgyakorlatokkal is készülnek a bajnoki feladatokra.

– A pilátesz Amerikában már közel 10 éve világklasszis sportolók körében is közkedvelt és sikeres edzésforma, amely hazánkban is kezd egyre jobban elterjedni – avatott be az új edzésformával kapcsolatos ismeretekbe Németh tamás vezetőedző. – A bajnokság végéhez közeledve nagyon pozitív hatással volt a srácokra, hiszen úgy tudtuk megmozgatni a nekünk fontos izomcsoportokat, hogy a megszokott heti ritmustól eltérő módon és edzésformában tettük azt. Remekül integrálható edzésforma egy élsportoló heti edzésmunkájába erőnléti edzői aspektusból, hiszen flexibilitást és erőt is fejleszt egyszerre, ami nagyon fontos egy kézilabdázónak. A csapat nagyon élvezte az edzést, aminek reméljük, a fontos hétvégi bajnoki mérkőzésen is pozitív hozadéka lesz.

Az új edzésforma eredményét legközelebb a május 3-án esedékes Budakalász elleni idegenbeli találkozón mérhetik le farkasaink.
