Sima győzelem Egerben
| Kategória: Híreink

Magabiztos győzelemmel zárta szereplését a Liga Kupa csoportkörében a HE-DO B. Braun Gyöngyös csapata, amely csoportelsőként jutott tovább a legjobb nyolc együttes közé a sorozatban.

A férfi Liga Kupa B-csoportjában utolsó mérkőzését vívta a farkasfalka, amely ezúttal az SBS Eger vendégeként lépett pályára. Az egri alakulatot ifjúsági csapata képviselte, így együttesünk keretében is túlnyomórészt fiatalok kaptak helyet. A kezdősorban néhány tapasztaltabb játékosunk szerepelt, akiknek első támadórohamaik után már nem sok dolguk maradt. Három találatunkra a 4. percben érkezett az első hazai válasz, ezt követően a 18. percben sikerült bevenniük kapunkat. Ezalatt az idő alatt magabiztos előnyre tettek szert a farkasok, 1-16-ot mutatott az eredményjelző. A félidő hátralévő részéig egy-két kisebb hiba becsúszott részünkről is, amelyet kihasználva faragott hátrányából a hazai csapat. A félidőben 8-19-es állással vonulhattak pihenőre a heves megyeiek.

A második játékrészben is nagy lendületet diktáltak fiatal farkasaink, az olló pedig egyre csak nyílt a felek között. Nkousa Dávid tizenegy találatig jutott, de tőle nem sokkal lemaradva Gráf Martin hét, míg Jaros Olivér öt találatot jegyzett. Ezzel ők bizonyultak a szomszédvári rangadó legeredményesebbjeinek. A tét nélküli találkozó végén végül 21-41-es győzelmet arattak a gyöngyösi fiúk.

Csapatunk így 10 ponttal zárta a Liga Kupa csoportküzdelmeit, és magabiztosan, csoportelsőként jutott a legjobb nyolc közé a sorozatban. A B-csoportban egy találkozó van hátra, a zárómeccsen a Mezőkövesd a DEAC együttesét fogadja majd.

Farkasainkra a közelgő, február 5-i bajnoki rajt előtt a Magyar Kupában vár még feladat, január 31-én a Balaton-felvidéki Kézilabda Akadémia vendégeként lépünk pályára.

Férfi kézilabda Liga Kupa, 1. forduló
SBS Eger – HE-DO B. Braun Gyöngyös 21-41 (8-19)
Eger, 100 néző
Játékvezetők: Altmár Kristóf, Horváth Márton

SBS Eger: Halász R.(kapus), Szabó B. 2, Szabó B. 2, Juhász 1, Nagy 4, Kerezsi 7, Halász Sz. 1, Csák 2. Edző: Tamás Tamás.

HE-DO B.Braun Gyöngyös: Nagy, Merkovszki, (kapusok) Vasic 4, Nkousa 11, Jaros 5, Mátyás 2, Varsandán 2, Gulyás, Vilovski 2, Rosta 4, Gerdán, Papp, Gyallai 4, Gráf 7. Edző: Konkoly Csaba.

Hétméteresek: 1/1, ill. 4/5
Kiállítások: 6, ill. 6perc

A csoport állása: 1. HE-DO B. Braun Gyöngyös 10 pont, 2. DEAC 6 p., 3. Mezőkövesdi KC 4 p., 4. SBS Eger 2 p.