Nincs megállás: az FTC következik
| Kategória: HíreinkSűrű időszakot él a HE-DO B. Braun Gyöngyös csapata, amely szombat–hétfő–péntek ritmusban lép pályára a bajnokságban, illetve a Magyar Kupában. A három meccsből kettőt sikerrel vettek Hegedüs Márkék, a legnehezebb feladat azonban még hátravan: pénteken a Ferencvároshoz utaznak.

Nagy skalpot szerzett múlt szombaton a HE-DO B. Braun Gyöngyös a bajnokságban a Balatonfüred hazai pályán való legyőzésével, ami után azonban alig jutott pihenő a farkasoknak, hiszen hétfőn már Békésen várt rájuk mérkőzés a Magyar Kupa harmadik fordulójában. Csapatunk ezt az akadályt is sikerrel vette, miután hétgólos győzelmével simán továbbjutott a legjobb tizenhat közé. A megérdemelt pihenés azonban ismét egyetlen napra szűkül, a keddi pihenőnapot követően ugyanis farkasaink máris megkezdik a felkészülést a Ferencváros ellen, a 10. fordulóból előrehozott bajnokira.
– A kupatovábbjutás után keddre pihenőt kaptak a fiúk, és mindössze két napunk lesz készülni erre a bajnokira, amit megpróbálunk maximálisan kihasználni – mondta Bíró Balázs vezetőedző. – A Fradi borzasztóan erős csapat, hazai pályán különösen, az első két idegenbeli mérkőzésünkhöz hasonlóak az erőviszonyok. Abban bízom, hogy a hazai pályán mutatott magas hőfokú védekezésünket idegenben is meg tudjuk közelíteni, vagy valami hasonlót tudunk produkálni.
A tavalyi bronzérmes FTC-Green Collect összeszokott, erős kerettel rendelkezik, amely mindössze három poszton változott a nyári átigazolási időszakban: Jakub Mikita, Tóth Ádám és Ónodi-Jánoskúti Máté helyére Koller Tamás, Tóth Péter és Csanálosi Richárd érkezett. A Fradi az idei szezonban sokgólos, szoros mérkőzéseket játszott, a címvédő Veszprémtől elszenvedett vereség mellett két góllal alulmaradtak Komlón, a Balatonfüred és az ETO ellen pedig egy-egygólos győzelmet könyvelhettek el Pásztor István tanítványai, akik az eddig lejátszott négy forduló során ugyanúgy négy pontot gyűjtöttek, mint a mieink.
K&H férfi kézilabda liga, 10. forduló
FTC-Green Collect – HE-DO B. Braun Gyöngyös
Budapest, Elek Gyula Aréna
2025. október 3. péntek, 18:00
V.: Nagy Ferenc János, Túróczy József