Megtört a győzelmi sorozat a Liga Kupában
| Kategória: HíreinkHárom győztes mérkőzés után elszenvedte első vereségét a Liga Kupában a HE-DO B. Braun Gyöngyös csapata. Farkasaink Mezőkövesden maradtak alul, de pénteken máris lehetőségük lesz javítani.

A Liga Kupa küzdelmeiben a Mezőkövesdi KC csapata következett farkasaink számára. Csakúgy, mint Debrecenben, ismét fiatalokra épült a gyöngyösi alakulat. Nkousa rögtön gólgyártásba kezdett, majd csatlakozott hozzá Vasic és Gyallai is. Negyedóra elteltével mindhárman 3-3 gólt jegyeztek, vezérletükkel ekkor 10-7-re vezettünk. A találkozó érdekessége volt, hogy szokatlan módon Gábori Máté jobblövő poszton szerepelt, ahol megfelelően helyt is állt. Merkovszki stabil támaszt nyújtott hátulról, azonban elöl több buta hibát is elkövettünk, amelyek következtében a 24. percre egy gólra zárkózott a hazai együttes. A játékrész végére egyenlíteni tudott a kövesdi gárda, így 14-14-es állásról várhatták a második félidőt a felek.
A szünet után rögtön emberhátránnyal kezdtünk, amiből elég rosszul jöttünk ki. Pillanatok alatt kétgólos hátrányba kerültünk, 16-14-re vezettek a hazaiak. Támadásban nem találtuk a megfelelő helyzeteket, ha mégis, akkor a kapus eszén nem sikerült túljárni. A 44.percben 20-17-as hátránynál Konkoly Csaba időt kért, minél gyorsabban rendezni kellett a fejeket. Eleinte úgy tűnt, ez sikerült is, 20-20-ra egyenlítettek a farkasok, ekkor viszont újabb emberhátrány következett. Támadásban továbbra is sok volt a hiba, de szerencsére Merkovszki meccsben tartotta a csapatot. Az 55. percben sikerült visszavennünk a vezetést, 21-22-es eredménnyel kezdődtek az utolsó percek. A hazaiak megint egyenlíteni tudtak, majd a vezetést is magukhoz vették. A két csapat első összecsapásán 24-22-es vereséget szenvedtünk.
Három győztes mérkőzés után ez volt az első vereségünk a sorozatban, de hat pontunkkal továbbra is vezetjük a B-csoportot, mivel azonban a DEAC másodszor is legyőzte az Eger együttesét, a debreceniek a mieinkhez hasonlóan hat ponttal állnak a tabella második helyén. A farkasok pénteken javíthatnak, akkor ismét Mezőkövesden lépnek pályára.
Férfi kézilabda Liga Kupa, 5. forduló
Mezőkövesdi KC – HE-DO B. Braun Gyöngyös 24-22 (14-14)
Mezőkövesd, 100 néző
Játékvezetők: Bába Sándor, Horváth Péter
Mezőkövesdi KC: Pelyhe, Varga, Illés, (kapusok) Jancsó 5, Bakó, Gulácsi, Csörgő 11, Boda 1, Kátai, Szabó D. 2, Mező, Szabó P., Vereb, Zelei 2, Dócs, Dobi 3. Edző: Drizner Péter.
HE-DO B. Braun Gyöngyös: Merkovszki, Gyánti, (kapusok) Vasic 7, Nkousa 4, Mátyás, Hegedűs, Gábori, Gulyás, Vilovski 3, Rosta 1, Gerdán, Szucsik 2, Gyallai 5. Edző: Konkoly Csaba.
Hétméteresek: 0/2 ill. 2/4.
Kiállítások: 4, ill. 6perc.
A csoport állása: 1. HE-DO B. Braun Gyöngyös 6 pont, 2. DEAC 6 p., 3. Mezőkövesdi KC 4 p., 4. SBS Eger 2 p.
A HE-DO B. Braun Gyöngyös további mérkőzései:
2022. január 21. péntek, 18:00 HE-DO B. Braun Gyöngyös – Mezőkövesdi KC
2022. január 25. kedd, 18:00 SBS Eger – HE-DO B. Braun Gyöngyös