Miután a bajnokságban teljesítette célkitűzését, és a felsőházi rájátszás biztos résztvevője a B. Braun Gyöngyös, a következő fontos feladat a Magyar Kupában vár a csapatra, amely a legjobb négy közé kerülésért lép pályára a fővárosban február 25-én. Az FTC Bástya Millenium csapata ellen a lelátókról is kaphat biztatást az együttes, hiszen a Gyöngyösi Kézilabda Klub ingyenes szurkolói buszt indít Budapestre.

Keddi, juniorok elleni győzelmével immár biztos, hogy a hatodiktól rosszabb helyen nem végezhet a B. Braun Gyöngyös az alapszakaszban, ezzel pedig a bajnokság elején megfogalmazott célkitűzéseit teljesítette. A fiúk természetesen a folytatásban is a minél jobb helyezés eléréséért küzdenek majd, miközben a Magyar Kupában is jó eséllyel pályáznak a legjobb négy közé kerülésre. A mieink a fővárosban játszanak majd az FTC Bástya Millenium csapata ellen, a mérkőzésen a Gyöngyösi Kézilabda Klub által indított ingyenes busznak köszönhetően szurkolóink is részt vehetnek.

– Évek óta hagyomány, hogy a bajnoki év végéhez közeledve megpróbálunk lehetőséget teremteni, hogy szurkolóinkkal közösen ünnepelhessük meg céljaink elérését – mondja Marczin Zsolt, a Gyöngyösi Kézilabda Klub elnöke. – Bajnoki célkitűzésünk elérése után óriási siker lenne, ha a Magyar Kupában is bekerülnénk a legjobb négy csapat közé, ezt pedig szeretnénk megosztani szurkolóinkkal is, akiknek így köszönjük meg, hogy egész évben biztatták a csapatot, és mellettünk voltak.

szurkolok

Ellenfelünk, az FTC Bástya Millenium csapata az NB I/B Keleti csoportjában a nyolcadik helyen áll, hat győzelem mellett hat vereség és egy döntetlen a bajnoki mérlege. A budapesti együttes útja a Gödöllő, a Komló és a Békés legyőzésén keresztül vezetett a negyeddöntőig, míg a mieink az Eger és a Dabas elleni sikerrel harcolták ki helyüket a legjobb nyolc között. Az FTC elleni negyeddöntőre február 25-én, a fővárosi Elek Gyula Arénában kerül sor. A 18 órakor kezdődő találkozóra az ingyenes szurkolói járat a Városi Sport- és Rendezvénycsarnok elől indul majd. A várhatóan nagy érdeklődés miatt a helyeket érdemes minél előbb lefoglalni. Ezt Vernyik Lászlónál lehet megtenni a 30/205-27-18-as telefonszámon, vagy a sportsupport@citromail.hu címen.