Gyerekektől volt hangos a csarnok
| Kategória: Híreink

A Kálváriaparti Sport- és Általános Iskola első és negyedik osztályos diákjaival edzettek a HE-DO B. Braun Gyöngyös NB I.-es játékosai, majd egy héttel később összesen 120 kisdiák részvételével szervezett szivacskézilabda-fesztivált a Gyöngyösi Kézilabda Klub.

Pályaorientációs napon jártak a Dr. Fejes András Sport- és Rendezvénycsarnokban a Gyöngyösi Kálváriaparti Sport- és Általános Iskola 1. t és 4. b osztályának diákjai, akik élvonalbeli csapatunkkal vettek részt közös edzésen. Az intézményben ötödik éve indítanak speciális kézilabdás osztályt azzal a céllal, hogy az alsó tagozatos gyerekekkel megismertessék és a megszerettessék a sportágat. A tanítók munkáját kézilabdaedzők segítik, sőt NB I.-es játékosaink is foglalkoznak a gyerekekkel, Halász Levente és Menyhárt Máté is rendszeresen tart edzéseket a diákoknak, akik példaképként tekintenek az első osztályú játékosokra, és a bajnoki mérkőzéseknek is állandó szurkolói. A közös edzést a gyerekek és játékosaink is nagyon élvezték, az eseményen készült fotók is erről tanúskodnak.

Néhány nappal később újabb jó hangulatú rendezvényen vehettek részt a gyerekek, az új bemelegítőcsarnokban ugyanis szivacskézilabda-fesztivált szervezett a Gyöngyösi Kézilabda Klub a város és a környező települések általános iskolás diákjai számára. A jó hangulatú rendezvényen összesen 120 gyerek vett részt, akik forgószínpad-szerűen próbálhatták ki magukat a különböző játékos feladatokon.

no images were found