Duplázunk a héten a Veszprémmel
| Kategória: Híreink

Két nap alatt kétszer is találkozik a bajnoki listavezető, Magyar Kupa címvédő Telekom Veszprém együttesével a HE-DO B. Braun Gyöngyös. Farkasaink megpróbálnak minél többet kihozni a mérkőzésekből.

Előbb Veszprémben Magyar Kupa-meccsen, majd Gyöngyösön, a K&H ligában méri össze erejét a gyöngyösi farkasfalka a Bajnokok Ligája-résztvevő Telekom Veszprémmel. Csapatunk csütörtökön utazik a bakonyiakhoz, az idegenbeli kupamérkőzés tétje a négyes döntőbe jutás lesz, amihez elég lenne döntetlent elérnünk, és bár ez is szinte lehetetlen küldetésnek számít, játékosaink mindent megtesznek majd érte.

– Az erőviszonyok mindenki számára egyértelműek, nem mi vagyunk esélyesek a továbbjutásra – kezdte mérkőzés előtti értékelését Bíró Balázs vezetőedző. – Ennek ellenére természetesen keményen fogunk harcolni, igyekszünk jó hírét vinni a klubnak. Vannak sérültjeink, betegeink, de a pályára lépők mindent megtesznek majd azért, hogy minél keményebb küzdelemre kényszerítsék ellenfelünket.

A Magyar Kupa négyes döntőjében a sorsolásnak köszönhetően a Dabas az egyetlen biztos résztvevő, a Tatabánya kedden a Csurgóval, míg a Szeged a mieink mérkőzésével egyidőben a Fejér-B.Á.L. Veszprémmel küzd meg a továbbjutásért.

A csütörtöki kupameccs után szombaton bajnokin fogadjuk a Telekom Veszprémet, a mérkőzés előtt pedig a játékosaink és a Mátra Lions Club tagjai által összegyűjtött tartós élelmiszereket is átadjuk. A rászorulók megsegítésére idén is meghirdetett akció részleteiről itt olvashat.

Férfi kézilabda Magyar Kupa, V. forduló
Telekom Veszprém – HE-DO B. Braun Gyöngyös
2023. március 16. csütörtök, 18:00
Veszprém Aréna
V.: Fekete Tamás, Tóth Dávid