A Mezőkövesd következik
| Kategória: Híreink

Miközben a HE-DO B. Braun Gyöngyös légiósai a magyar-szlovák közös rendezésű Európa-bajnokságon szerepelnek, itthon maradott farkasaink folytatják a Liga Kupa küzdelmeit. A B csoportot százszázalékos mérleggel vezető mieink ezen a héten Mezőkövesden vendégszerepelnek.

A részben Budapesten zajló Európa-bajnokságon a gyöngyösi szurkolók nem csak a magyar csapatért izgulnak, de a szlovák és a bosnyák válogatott szereplését is figyelemmel kísérik, hiszen irányítónk, Lubomir Duris és átlövőnk, Dino Hamidovic is nemzeti csapatában szerepel.
Itthon maradott játékosainknak is jut feladat bőven, zajlanak ugyanis a Liga Kupa küzdelmei, amelyeket a csarnokunk felújítása miatt idegenben vívunk. A múlt héten Debrecenben szerepeltek a mieink, akik mindkét mérkőzésüket magabiztosan nyerték, így három meccsen szerzett hat pontjukkal, százszázalékos mérleggel vezetik a B csoport küzdelmeit.

Farkasaink ezen a héten az örök rivális Mezőkövesd együtteséhez utaznak, akik ellen szerdán és pénteken is pályára lépnek.
A Liga Kupa mérkőzései a HE-DO B. Braun Gyöngyös bajnoki felkészülésének részét képezik, Konkoly Csaba vezetőedző pedig több lehetőséget szán azoknak a játékosoknak, akik a bajnoki meccseken kevesebb szerephez jutnak. A Mezőkövesd ebben a szezonban az NB I/B-ben szerepel, a Keleti csoport tabelláján a nyolcadik helyen állnak. Többször bizonyultak már kemény ellenfélnek, legutóbb az Eger legyőzésével bizonyították, hogy meg kell dolgozni ellenük a győzelemért.

Férfi kézilabda Liga Kupa, 5. forduló
Mezőkövesdi KC – HE-DO B. Braun Gyöngyös
2022. január 19. szerda, 18:00
Mezőkövesd, Városi Sportcsarnok
V.: Bába Sándor, Horváth Péter

A csoport állása: 1. HE-DO B. Braun Gyöngyös 6 pont, 2. DEAC 4 p., 3. Mezőkövesdi KC 2 p., 4. SBS Eger 2 p.

A HE-DO B. Braun Gyöngyös további mérkőzései:
2022. január 21. péntek, 18:00 HE-DO B. Braun Gyöngyös – Mezőkövesdi KC
2022. január 25. kedd, 18:00 SBS Eger – HE-DO B. Braun Gyöngyös