Mozgalmas héten van túl a B. Braun Gyöngyös csapata. A felkészülési időszak vége felé közeledve a munka egyre nagyobb részét teszi ki a taktika gyakorlása, aminek az eredményét felkészülési mérkőzésen mérhette le Konkoly Csaba vezetőedző. A héten egy szabadnapot is kaptak a fiúk, amit arra áldoztak, hogy csatlakozzanak a Magyar Vöröskereszt önkéntes véradásához.

veradas02

Egy héttel ismét közelebb kerültünk a szeptember 10-én, Vácott esedékes bajnoki rajthoz, a B. Braun Gyöngyös csapata pedig egyre inkább a taktikai elemek finomítására koncentrál a felkészülés során. Konkoly Csaba vezetőedző a heti munkába egy szabadnapot is beiktatott, szerdán csak az egyénileg kiszabott munkát végezték a csapattagok, akik arra is áldoztak a szabadidejükből, hogy csatlakozzanak a Magyar Vöröskereszt Gyöngyösi Területi Szervezete által meghirdetett önkéntes véradáshoz, ahol a csapat minden tagja megjelent, és heten vért is adtak. Egy adag vér három ember életét mentheti meg, így csapatunk összesen huszonegy élet megmentéséhez járulhatott hozzá. Nagy Attila klubelnök, Konkoly Csaba vezetőedző, Nigrínyi Tibor másodedző, Hudák Henrik csapatkapitány, valamint Lele Ákos, Kovacsics Péter, Hegedűs Márk tartotta a karját, Németh Tamás pedig csak azért nem adhatott vért, mert kisebb betegségen esett át a napokban.

veradas08

A munka ezután is folytatódott, két nappal később pedig Cegléden lépett pályára az együttes, ahol jó iramú felkészülési mérkőzést játszott. Balszélsőink nem tudtak elutazni a találkozóra, ezért két utánpótláskorú játékos, Veres Balázs és Tóth Gergő is lehetőséget kapott.

– Jó iramot diktáltunk a mérkőzésen, és egészen az 55. percig vezettünk, akkor azonban a koncentráció hiánya miatt három labdát is eladtunk, és 22-26-os állásról 28-27-es vereséget szenvedtünk. Ennek ellenére sok biztató jelet láttam, és a csapat azt is bebizonyította, hogy van tartása. Néhány hiányosságunkra is fény derült, így sok új tapasztalattal felvértezve folytathatjuk a munkát, a taktika finomítását – mondta Konkoly Csaba.

A következő héten két alkalommal is pályára lép a B. Braun Gyöngyös, amely augusztus 29-én, kedden 17:30-tól a Mezőkövesd együttesét fogadja, majd szeptember 1-jén, pénteken az Üllői Sportcsarnokban az NB I/B-ben szereplő Vecsés ellen gyakorol.
Biztató hírekről számolhatunk be Lele Ákos állapotát illetően is, átlövőnk a várakozásoknak megfelelően halad vállsérülése utáni rehabilitációjával, a héten már együtt edzett a csapattal, állapota 80 százalékosnak mondható, így minden remény megvan rá, hogy a bajnoki rajtra bevethető állapotban legyen.

A B. Braun Gyöngyös felkészülési mérkőzései:

2017. augusztus 29. 17:30 – B. Braun Gyöngyös – Mezőkövesdi KC

2017. szeptember 1. 18:30 – Vecsés SE – B. Braun Gyöngyös (Üllőn)

Kategória: Híreink

Tabella

  • K&H liga

    1. MOL-Pick Szeged 8
    2. Telekom Veszprém 6
    3. Balatonfüredi KSE 6
    4. Eger SBS Eszterházy 6
    5. Dabas KC VSE 4
    6. CYEB Budakalász 3
    7. Ceglédi KKSE 3
    8. Grundfos Tatabánya KC 2
    9. Sport36-Komló 2
    10. FTC 2
    11. B. Braun Gyöngyös 2
    12. Váci KSE 0
    13. Csurgói KK 0
    14. Orosházi FKSE-LINAMAR 0

banner